A világ egyik legveszélyesebb hackerét fogták el

Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy sikerült leállítaniuk egy globális rosszindulatú szoftverhálózatot, amely többek között 5,9 milliárd dollárnyi Covid-segély eltulajdonításáért is felelős. A hálózatot egy kínai állampolgár, JunHe Vang működtette, akit most 65 év börtönbüntetés is fenyeget.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Christopher Wray szerint a hálózat valószínűleg a világ eddigi legnagyobb botnetje volt. A botnet egy olyan hálózat, amely összekapcsolja az internetre csatlakoztatott, rosszindulatú szoftverrel fertőzött eszközöket, például számítógépeket vagy okostelefonokat, amelyeket a bűnözők távolról irányíthatnak.

A 35 éves JunHe Vangot, aki a botnetet működtette, hackertevékenység folytatása miatt tartóztatták le, és most akár 65 év börtönbüntetésre is számíthat. A DOJ szerint Vang 2014 és 2022 között működtette a "911 S5" néven ismert botnetet, amely világszerte nagyjából 150 szerverről indult ki és több mint 19 millió IP-címet tört fel közel 200 országban.

Ezen a botneten keresztül mintegy 560 000 hamis munkanélküli biztosítási kérelmet nyújtottak be Amerikában, ezzel összesen 5,9 milliárd dollár értékben sikkasztva el Covidsegély-forrásokat. Az eset rávilágít a kibertérben rejlő veszélyekre és a globális kiberbiztonság fontosságára.