Reisz Gábor zsűritag lesz a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon

Idén június 28. és július 6-a között kerül megrendezésre a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, melynek öttagú zsűrijében a magyar filmrendező, Reisz Gábor is helyet kapott – közölte a fesztivál saját honlapján megjelent sajtóközleményben.

A zsűri további tagjai között szerepel Christine Vachon amerikai producer, aki olyan ismert független filmekért felelős, mint a Boys Don't Cry, a Still Alice, a Carol és a Dark Waters. Az Oscar-, BAFTA-, SAG-, Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas ausztrál színész, Geoffrey Rush is a zsűri részét képezi, aki 2022-ben a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon elnyerte a világ filmművészetéhez való kiemelkedő művészi hozzájárulásért járó Kristályglóbuszt.

Az izlandi író és forgatókönyvíró, Sjón is a zsűri tagja lesz, akit Oscar-díjra jelöltek az „I've Seen It All” című dal szövegéért, amelyet Björk énekelt Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjében. Sjón a filmiparban a Cannes-ban díjazott Bárány című drámával tűnt fel, melyben Noomi Rapace játszott főszerepet. A zsűriben helyet kapott Eliška Křenková cseh színésznő is, aki a legjobb női mellékszereplőnek járó Cseh Oroszlán-díjat 2018-ban vehette át, és többször jelölték a legjobb színésznőnek járó díjra a Cseh Filmakadémia által, emellett színpadi munkássága is kiemelkedő.

Reisz Gábor 2014-ben mutatkozott be a Karlovy Vary-i Fesztiválon első nagyjátékfilmjével, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotással. Ezt követően részt vett a Cannes-i Filmfesztivál rezidenciaprogramjában, ahol elkészítette második nagyjátékfilmjét, a Rossz verseket, amely számos díjat nyert, többek között a 2018-as év legjobb magyar filmjének járó elismerést is. A Magyarázat mindenre című harmadik játékfilmje a Velencei Filmfesztiválon nyerte el az Orizzonti kategória legjobb film díját 2023 szeptemberében, majd Chicagóban a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a „Gold Hugo” fődíjat és a legjobb forgatókönyvért járó „Silver Hugo” díjat is megkapta.