Sergio Pérez monacói balesete méregdrága a Red Bull számára

A Red Bull Forma-1-es csapatát milliárdos nagyságrendű költségek sújtják Sergio Pérez monacói balesete után.

A monacói nagydíj kezdetét egy komoly baleset árnyékolta be, amelyben a Haas csapat két pilótája, Kevin Magnussen és Niko Hülkenberg, valamint a Red Bull versenyzője, Sergio Pérez érintett volt. Az esemény során Pérez autójából gyakorlatilag csak az utascella maradt meg.

A Red Bull csapat tanácsadója, Helmut Marko a Sky Sports Deutschlandnak nyilatkozva kifejezte meglepetését a versenyirányítás döntése miatt, amely szerint a történteket versenybalesetnek minősítették, és nem tartottak szükségesnek további vizsgálatokat. Marko szerint Magnussen manővere veszélyes volt és azt gondolja, hogy ez vezetett a balesethez.

Marko elmondása szerint a Red Bullnak a baleset következtében két-három millió eurós (770-1200 millió forint) kár keletkezett, ami különösen bosszantó a költségvetési sapka miatt, mivel a csapatok 2024-ben legfeljebb 135 millió eurót (51 milliárd forint) költhetnek el a szezon során.

A tanácsadó úgy véli, a versenybizottságnak nemcsak alaposabban kellett volna vizsgálnia a baleset körülményeit, hanem büntetést is ki kellett volna szabnia a Haas-csapat pilótájára, akit Marko a balesetért felelősnek tart.