A magyar egészségügyi rendszerben súlyos ápolóhiány van

Az egészségügyi ellátórendszerben az elmúlt években drasztikusan megnőtt az ápolók hiánya, jelenleg több mint negyvenezer szakdolgozó hiányzik.

Öt évvel ezelőtt még csak 20-25 ezer ápoló hiányzott az egészségügyi ellátórendszerből, de a legfrissebb adatok szerint ez a szám mára megduplázódott, elérve a 40.500-at. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a szervezete alapellátási kongresszusán és a Népszava beszámolója szerint is beszélt erről, ahol kiemelte, hogy az OECD átlagához képest is jelentős a hiány. Öt évvel ezelőtt még ezer lakosra 6,2 ápoló jutott, míg tavaly ez a szám 5,3-ra csökkent.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy egyes nagy centrumkórházakban már most is kénytelenek kórtermeket lezárni az ápolóhiány miatt. Egyes szakemberek szerint, ha a nyugdíjkorhatárt elérő ápolók ténylegesen nyugdíjba mennének, az ellátás összeomolhatna. A fiatalabb generációk közül pedig alig találni 40 év alatti ápolókat, és sokan a nyugdíjkorhatáron túl is visszajárnak dolgozni.

Balogh Zoltán a kongresszuson és a Népszava beszámolója alapján arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar betegekkel magyarul kell kommunikálni, ezért nem megoldás, ha külföldi vendégmunkásokkal, például indonéz munkaerővel próbálnák pótolni a hiányzó ápolókat. Megemlítette azt is, hogy bár Magyarországon négy egyetemen folyik angol nyelvű ápolóképzés, a végzettek többsége nem itthon, hanem az Európai Unió más országaiban helyezkedik el, és már Ausztriában is a magyar bérek dupláját kereshetik. Balogh szerint aggasztó jelenség, hogy az idősebb generáció, amely még hajlandó volt a nehéz körülmények ellenére is dolgozni, fokozatosan kihal, és az új generáció, a Z generáció már nem hajlandó megelégedni a jelenlegi munkakörülményekkel.

Balogh Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvosok elszivárgását a Belügyminisztérium korábban meg tudta állítani, most pontosan ugyanez szükséges a szakdolgozók kapcsán is, ugyanis, ha nem tudjuk megtartani őket, teljesen összeomlik az egészségügyi ellátórendszer. Az elnök arról tájékoztatott, hogy hazánkban 4 egyetemen kapnak angol nyelvű oktatást az ápolók, azonban ők nem a hazai ellátórendszerbe kerülnek, hanem külföldre mennek. S ha nem is messzire, csak Ausztriáig, már akkor is a dupláját keresik meg annak, amit itthon kapnának.

A szakdolgozói fórumon több hozzászólásból is kiderült, hogy a hungarikumnak nevezett védőnői rendszer átszervezése az ország számos pontján okoz elégedetlenséget. Kaló Mária, a MESZK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alapellátási alelnöke szerint mióta a megyei centrumkórház átvette a védőnői szolgálat működtetését, nem kapják meg a területi pótlékaikat. A NEAK ellátási főigazgató-helyettese, Kőrösi László azt tanácsolta, hogy forduljanak a munkáltatóhoz, de a helyzet bonyolult, mivel a kórház és az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója ugyanaz a személy, így fölötte már nincs senki.