Az AfD kizárása az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportból

Az Alternatíva Németországért (AfD) pártot kizárták az Európai Parlament Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoportjából egy botrány következtében. A Politico szerint ez a lépés azután történt, hogy az AfD EP-listavezetője, Maximilian Krah, egy interjúban olyan megjegyzéseket tett, amelyek a náci SS tagjainak bűnösségét relativizálták.

Maximilian Krah kijelentése, miszerint "soha nem fogom azt mondani, hogy minden ember, aki valaha SS-egyenruhát viselt, automatikusan bűnöző lett volna", komoly felháborodást váltott ki. A botrány hatására Krah bejelentette lemondását, és távozott az AfD szövetségi végrehajtó bizottságából, valamint közölte, hogy nem vesz részt a párt kampányrendezvényein. Az AfD és az ID-frakcióhoz tartozó többi párt között hónapok óta feszültség volt tapasztalható, de a helyzet csak az interjú után vált tarthatatlanná.

Marine Le Pen pártja, a szintén az ID képviselőcsoportjához tartozó Nemzeti Tömörülés már az interjú megjelenése után jelezte, hogy nem akar a jövőben egy frakcióban dolgozni az AfD-vel az Európai Parlamentben. Az ID EP-frakció rendkívüli ülésén döntött az AfD kilenc képviselőjének kizárásáról, mivel azok tevékenysége sértette a képviselőcsoport egységét és hírnevét.

Április végén a német hatóságok őrizetbe vették Krah asszisztensét, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Európai Parlamentben folytatott tárgyalásokról információkat osztott meg a kínai hírszerzéssel, illetve Németországban tartózkodó kínai ellenzékiek után kémkedett Peking megbízásából. Krah brüsszeli irodáját is átkutatták, mert őt tanúként kezelik az ügyben.

Az AfD EP-listájának második helyén szereplő Petr Bystronnal szemben pedig május közepén indított vizsgálatot a müncheni főügyészség vesztegetés és pénzmosás gyanújával. Emiatt – a pártvezetés kérésére – már ő is mellőzi a nyilvános szerepléseket a kampányban.

Az AfD körül január óta több botrány robbant ki, ami miatt a támogatottságuk is csökkent. A párt több képviselője részt vett egy titkos találkozón, ahol szélsőséges szervezetek a bevándorlók kitoloncolásáról beszéltek. A türingiai bíróság náci jelszavak használata miatt pénzbírsággal büntette a párt tartományi vezetőjét, Björn Höckét, aki a alles für Deutschland kifejezést használta, ami a Hitler-párt paramilitáris szervezetének, a Sturmabteilungnak (SA) volt a jelszava.

A párt ifjúsági szervezetének elnökét, Hannes Gnauckot azzal vádolják, hogy katona korában migránsok és külföldiek ellen uszíthatott, míg Bystron kapcsán arról cikkeznek, hogy jelentős pénzösszeget vehetett át orosz propagandát terjesztendő. A Bundestag felfüggesztette mindkét politikus mentelmi jogát, és Bystron ellen nyomozás zajlik.

A 2021. szeptemberében tartott választásokon az AfD-re a németek 10 százaléka szavazott, de a párt támogatottsága január óta csökkenő tendenciát mutat. Az AfD potenciális szavazói leginkább a rendszerellenes németek közül kerülnek ki, akik nem elégedettek a mainstream pártok munkájával. Az AfD közölte, hogy tudomásul veszi az ID döntését, de optimisták a közelgő EP-választást illetően, és bíznak benne, hogy az új törvényhozási időszakban továbbra is megbízható partnerek állnak majd mellettük.