Adam Bodnar, a jogállamiság újjáépítéséről tart előadást a CEU-n

A Közép-európai Egyetem (CEU) Demokrácia Intézetének meghívására Budapestre érkezik Adam Bodnar, Lengyelország korábbi emberi jogi biztosa és Donald Tusk kormányának igazságügyi minisztere.

Adam Bodnar, aki jelentős szerepet töltött be Donald Tusk kormányában, hétfőn tart előadást a CEU-n, amelynek témája a jogállamiság újjáépítésének jogi és politikai kihívásai lesznek Lengyelországban. A CEU Demokrácia Intézet ezen a napon indítja el a Jogállamisági Klinika nevű új kezdeményezését, melynek célja Európa demokratikus berendezkedésének védelme.

Az új szervezet feladatai közé tartozik majd az egyes országok legfelsőbb bíróságai előtti képviselet, ha a jogállamiság támadás alá kerül. A Jogállamisági Klinika az egész kontinensen foglalkozik majd a hatalommal való visszaélésekkel és a demokratikus intézmények leépítésével kapcsolatos kérdésekkel. A jogklinikán dolgozó nemzetközileg elismert jogi szakértők 30 különböző országból érkeznek.

Bodnar tevékenységét korábban a Euronews is megemlítette, kiemelve, hogy szisztematikusan próbálja feltárni a Jog és Igazságosság párt, a korábbi kormánypárt törvénytelenségeit. Ugyanakkor a jelenleg ellenzékben lévő jobboldal képviselői alkotmányellenesnek bélyegzik megmozdulásait. A jogállamiság helyreállításának fontosságát hangsúlyozza a lengyel állami vállalatoknál, mint például az Orlen-nél, tapasztalható kormányváltás utáni tisztogatások fényében is, ahol száz munkatársat, köztük a legfelsőbb vezetőket menesztették vagy mondtak fel maguktól, ami arra utal, hogy a vállalat az előző kormány embereinek kifizetőhelyeként működhetett.

Az Orlen esetében a legismertebb menesztett személy Stanislawa Kasprzycka, aki korábban mezei rajztanárként funkcionált, de az Orlen által bekebelezett PGNiG Technologie-nál már a személyzeti politikáért, a vagyon és az adminisztráció irányításáért, valamint a vállalati kommunikációért volt felelős. Kasprzycka a Jog és Igazságosság aktív politikusaként is ismert volt, és 2023-ban a PiS-listákról a Szejmbe is szeretett volna bekerülni, ám ez nem sikerült.

Az Orlen felügyelőbizottsága 2024. február 1-jén jelentette be, hogy Daniel Obajteket felmentették az Orlen-csoport elnöki posztjáról, aki csaknem hat éven keresztül irányította az üzemanyag-óriást, számos vitával kísért pályafutása persze azóta sem múlt el nyom nélkül. Az Orlen biztonsági irodáját vezető Zbigniew Lasek is távozott, aki egy biztonsági céget is vezetett, amelynek szolgáltatásait többek között maga Jaroslaw Kaczynski is gyakran igénybe vette.

Ezek az események tovább erősítik Bodnar álláspontját, miszerint a jogállamiság helyreállítása és a demokratikus intézmények védelme kulcsfontosságú a közép- és kelet-európai régióban.