Erotikus produkció a Való Világ villájában

A Való Világ 12 szereplői ismét felhívták magukra a figyelmet, ezúttal egy erotikus táncprodukcióval szórakoztatták a közönséget. A lányok a villában egy vizes palackkal és egy seprűvel fűszerezték a produkciót, mely során néhány ruhadarab is lekerült róluk. A "Villameló hete" keretében a lányok csapatokra oszlottak, és egy merész mozdulatokból és vizes elemekből álló show-val örvendeztették meg a fiúkat, akik hozzáértő tekintettel figyelték az előadást.

VV Noémi a szexi tánc után bevallotta, hogy bár őt is jellemezheti egy "ribis én", a produkció során mégis a szégyenlős oldalát mutatta meg. "Tök gátlásos vagyok. Nyilván azért én is lány vagyok és bennem is megvan a szexi–, a vadmacska oldal, de nem így. Elfogadtam, hogy ez nekem így nem megy, ez nem én vagyok" – nyilatkozta a versenyző. A lányok előadását a nézők nagy örömére adták elő, és aki lemaradt volna róla, az a megadott linken keresztül megtekintheti.

A nem mindennapi produkció végén VV Valen kihirdette a villasrácok döntését, vagyis hogy a legjobban VV Dorka tánca nyerte el a tetszésüket.