Magyar Péter a közmédia azonnali egyeztetését követeli a pártokkal

Magyar Péter felszólította a közmédiát, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat a pártok képviselőivel a politikai vita feltételeinek megállapítása érdekében, és biztosítsa a magyar állampolgárok tájékoztatását a számukra fontos kérdésekről.

Magyar Péter, a Tisza Párt listavezetője, Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának címzett bejegyzésében, arra szólította fel a közmédiát, hogy haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételeiről. Azt is kérte, hogy a vitára meghívott pártok képviselői csatlakozzanak ehhez a felhíváshoz. Magyar szerint azok a pártok, amelyek nem szólalnak fel a közmédia feltételei és hazugságai ellen, a Fidesz hazugsággyárának részesei.

A köztévében tervezett EP-listavezetők vitájának feltételei kedden váltak ismertté. Ezek szerint a listavezetők a vita során összesen 8 percet kapnak: egy percben bemutatkozhatnak, három témakörben, témakörönként két-két percben fejthetik ki álláspontjukat, és az utolsó körben egy percben reagálhatnak az előzőekben elhangzottakra.

Magyar Péter szerint ezek a feltételek nem teszik lehetővé a valódi vitát. Úgy véli, hogy a Fidesz, Deutsch Tamás és a közmédia fél egy igazi politikai vitától, amelyet 14 év után rendeznének meg a köztévében. Magyar szerint a Papp Dániel és Rogán Antal által diktált feltételek mellett nem lehet érdemi vitát folytatni, mivel a résztvevőknek csupán 7 percük (valójában 8 perc) van egy monológ elmondására, és csak egy percük marad a többi 10 résztvevő által elmondottakra való reagálásra.

Az MTVA azt állította, hogy az EU négy legfontosabb témájáról fognak vitázni, de később kiderült, hogy a közmédia által hivatkozott felmérésben az európaiakat valójában más problémák foglalkoztatják. A közmédia - saját állítása szerint - úgy állította össze a négy témakört, hogy megnézte az Európai Parlament rendszeres közvéleménykutatását, és kiválasztotta az európaiak számára legfontosabb témákat. Szerintük így a legfontosabb témák: az EU biztonsága, migráció, mezőgazdaság, demokrácia. A valóságban azonban a magyar embereket leginkább érdeklő témák ezek: közegészségügy, új munkahelyek teremtése, Európa jövője és a társadalmi kirekesztettség.

Magyar Péter felszólította Papp Dánielt, hogy: - „a magyar adófizetők pénzéből működő “köz”média vezetőjeként fejezze be a hazudozást, a hírhamisítást, az uszítást és biztosítsa, hogy a közmédia tegyen eleget a jogszabályban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek”, - a “közmédia” haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételekről és biztosítsa, hogy a magyar emberek tájékozódhassanak az általuk sorsdöntőnek ítélt kérdésekről, - biztosítsa annak lehetőségét, hogy a legnagyobb ellenzéki párt listavezetőjeként élő adásban ismertethesse a TISZA párt programját a magyar emberekkel és hogy reagálhasson a “köz”média által terjesztett aljas, hazug rágalmakra és uszításokra.

Arról viszont Magyar továbbra sem ír, hogy részt fog-e venni a vitán.

A DK és a Momentum is reagált

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője, a közös lista kampányfőnöke a Facebookon reagált Magyar Péter szavaira az MTVA-vitával kapcsolatban. Molnár szerint nem a hírhamisító "köztévé" vitájáról kell vitatkozni, hanem el kell menni az összes vitára és állni kell a sarat. Dobrev Klára így tesz, ott volt a Partizán vitán, ott lesz az összes többin is. Hozzátette, hogy arra hivatkozva nem menni az RTL, az ATV és a Blikk vitájára, hogy a "köztévén" nem demokratikusak a szabályok, egyszerűen nevetséges, és ez az emberek lenézése.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője a köztelevízióban szervezett vitával kapcsolatban azt írta, hogy Magyar Péternek sok igazsága van abban, hogy a köztévé ezt a vitát csak megúszni akarja, hogy minél kevésbé sérüljön benne a Fidesz. Donáth szerint túlzás azonban, hogy aki nem kizárólag úgy, arról és akkor hajlandó vitázni, ahogy Magyar Péter akarja, arról kijelenti, hogy a rendszer része. A Momentum elnöke azt javasolja Magyar Péternek, hogy jöjjön el, és beszéljen a köztévét néző fideszes választókhoz, mondja el, hogyan látta belülről a rendszer működését, és vegyen részt egy EP-listavezetői vitán.

Mint arról beszámoltunk, nyilvános vitát szervez a köztévé az EP-listavezetők között. A vita a Várkert Bazárban lesz május 30-án. Este nyolckor kezdődik, és az M1 közvetíti élőben "EP-választás 2024 – listavezetők vitája" címmel, a tervezett időtartama körülbelül 100 perc lesz.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat. Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.