Orosz befolyás vizsgálatára bizottság alakul Lengyelországban

Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy újra létrehozzák azt a bizottságot, amely az orosz és fehérorosz befolyás vizsgálatára szolgál, válaszul az ország destabilizálására irányuló moszkvai kampányra.

A lengyel kormány döntése, hogy újra felállítja a bizottságot, a Reuters szerint jelentős fordulatot jelent, mivel Tusk korábban ellenezte ezt a lépést. A miniszterelnök szerint a bizottság a 2004-2024 közötti időszakban gyakorolt orosz és fehérorosz befolyást fogja vizsgálni, és a katonai kémelhárítás vezetője, Jaroszlav Strozyk tábornokot nevezte ki a bizottság élére.

Tusk a TVN24 televíziónak adott nyilatkozatában beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban kilenc embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az orosz szolgálatok megbízásából szabotázscselekményeket hajtottak végre. E cselekmények között gyújtogatásokat, gyújtogatási kísérleteket és veréseket említett, és hozzátette, hogy a lengyel rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés az oroszok és egy varsói bevásárlóközpontban történt hatalmas tűzeset között.

A Telex korábban beszámolt arról, hogy május 12-én kigyulladt és leégett a Marywilska 44 nevű bevásárlóközpont, amely a lengyel főváros Bialoleka kerületében található, és ahol 1400 bolt működött. Az épület 80 százaléka égett le, de a tűzben szerencsére senki sem sérült meg. Az oltási munkálatokban 50 csapat vett részt, köztük vegyi és környezeti veszélyelhárításra specializálódott egységek is.