Rendőröknek hajtott a jogosítvány nélküli férfi Borsodban

Letartóztatásban várja a vádemelést az a borsodi férfi, aki jogosítvány nélkül, egy lefoglalt luxusautóval nekiment az intézkedő rendőröknek.

A 26 éves borsodi férfi ellen, aki 2024. május 14-én egy ideiglenesen forgalomból kivont és végrehajtó által lefoglalt, nagy értékű személygépkocsival közlekedett, öthónapos eltiltást rendeltek el a közúti járművezetéstől. A rendőrök, akik felismerték a férfit, megpróbálták megállítani, azonban a férfi nem volt hajlandó együttműködni, és a helyszínről nagy sebességgel elmenekült.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi először tolatni kezdett, majd hirtelen előremenetbe kapcsolt és a rendőrök felé irányította az autót, akiknek az elütés elkerülése végett el kellett ugraniuk, konkrétan az autóra támaszkodva kellett lendületet venniük ahhoz, hogy valahogy elugorjanak az érkező jármű elől.

Az eset után a nyomozó ügyészség elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, aki védőjén keresztül felvette a kapcsolatot a hatóságokkal. Elfogása után a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette, és több bűncselekmény, köztük hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés eltiltás hatálya alatt elkövetett vétség miatt hallgatta ki.

A férfi, aki korábban már közel 30 alkalommal került elmarasztalásra közúti közlekedési szabályok megsértése miatt, és akit 2024 áprilisában már gyanúsítottként hallgattak ki közúti veszélyeztetés miatt, tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A bíróság a nyomozó ügyészség indítványára elrendelte a férfi letartóztatását, amely ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be. A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája azonban megerősítette a letartóztatás szükségességét, és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.