Több tucat flamingó ütközött utasszállító repülőgéppel Mumbaiban

Legalább 39 flamingó pusztult el, amikor egy utasszállító repülőgép eltalálta őket leszállás közben a nyugat-indiai Mumbai városában.

Az Emirates légitársaság járata, melyen 300 utas tartózkodott, az incidens ellenére biztonságosan földet ért. A hatóságok még vizsgálják az eset körülményeit, és azt, hogy a madarak miért kerültek a repülőgép útvonalába. Egyelőre nem tisztázott, hogy a flamingók eltértek-e a szokásos útvonaluktól, vagy más okból kerültek veszélybe.

Az Emirates szóvivője elmondta: „A repülőgép biztonságban leszállt, és az összes utas, valamint a személyzet sérülés nélkül hagyta el a gépet. Sajnálatos módon azonban számos flamingó életét vesztette, és a légitársaság együttműködik a hatóságokkal az ügy kivizsgálásában.”

A tragédia kapcsán környezetvédők és helyiek is felháborodásukat fejezték ki, és a természetközeli túlzó építkezéseket, valamint a villanyvezetékeket teszik felelőssé a történtekért. A flamingók tetemeire Mumbai egyik külvárosában, Ghatkoparban játszó gyerekek bukkantak rá, és a helyszínelők szerint a madarak maradványai mintegy 500 méteres körzetben szóródtak szét. A lakosok ezután közölték a vadvédelmi tisztviselőkkel, hogy a flamingótetemek 500 méteres körben szétszóródtak. "Mintegy 29 tetemet találtak hétfőn késő este, és további tízet kedd reggel" – mondta az Indian Expressnek Amol Bhagwat erdészeti tisztviselő.

Környezetvédők szerint elképzelhető, hogy a baleset azért történhetett, mert a flamingók arra kényszerültek, hogy a közeli madárrezervátum felé a szokásostól eltérő útvonalon haladjanak. A környéken magasfeszültségű kábeleket húztak fel az elmúlt időszakban, nem kizárt, hogy ezeket próbálták meg kikerülni. A flamingók tragédiája ismét felélénkítette a vitát a Mumbai part menti területein zajló építkezésekről. Környezetvédők már régóta figyelmeztetnek arra, hogy a Navi Mumbainak nevezett városrészbe tervezett új repülőtér problémákat okozhat, hiszen a környék egy flamingóészlelésekről híres terület. Attól tartanak, hogy a repülőtér jelenléte, az építkezések és az ottani forgalom még több flamingó pusztulását eredményezheti.

Mumbaiba minden évben ezrekben érkeznek flamingók, hogy a helyi vizeken töltsenek el néhány hónapot.