Verőcei hajóbaleset: együtt szálltak hullámsírba a szerelmesek

Nincs semmi nehezebb, mint egy szülőnek holtan látni gyermekét: ezek a kegyetlen pillanatok várnak most Bogi édesanyjára és édesapjára, aki talán éppen most azonosítják a verőcei hajóbaleset egyik legfiatalabb áldozatát. A 19 éves Boglárka is azon a motoroson utazott, ami szombaton este nekiütközött a Heidelberg nevű szállodahajónak, majd azonnal elsüllyedt.

A tragikus esemény során a víz két áldozatot adott vissza, a hajót vezető Adrián mellett Bogit találták meg élettelenül a kutatócsapatok. Az egész család össze van törve, a szülők épp most mentek be, hogy azonosítsák a kislányt - mondta Bogi nagymamája. Szinte le vagyunk betegedve, fel sem fogtuk még a történteket.

A tragédiát még drámaibbá teszi, hogy a fiatal lány élete legboldogabb óráit élhette a végzetes baleset előtt. Barátja, Márton ugyanis nem sokkal korábban kérte meg a kezét - és szinte lehetetlen ép ésszel felfogni, hogy valószínűleg mindkettejük életét elvette a folyó.

Márton és Bogi a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum 13. osztályába jártak együtt. A fiatalember nem csupán éltanuló volt, de dobogós helyezést ért el az országos szakmai tanulmányi versenyen, és nincs egy hónapja, hogy odaítélték neki az iskolájának névadójáról elnevezett Kiss Ferenc-díjat, ami annak a diáknak jár, akit a tantestület az év legjobbjának tart.

Márton már tavaly felvették a Soproni Egyetemre, de úgy döntött, még egy évet középiskolájában tölt és elvégzi a technikumot is - idén szeptemberben kezdte volna el az egyetemet. Mivel kiválóan szerepelt az országos versenyen, ezért az iskola igazgatója fel is mentette a további tanulás alól, már be sem kellett járnia a suliba. A fiatalember úgy tervezte, a következő időszakot pihenéssel tölti majd, mert a versenyre való hat hónapos felkészülés nagyon kimerítette - és örült annak is, hogy végre találkozhat barátaival, akikkel szombaton késő este motorcsónakba ült, hogy elinduljanak a végzetes útra.

A rendőrség körözési oldala szerint az eddig keresett öt emberből már csak egyet keresnek azután, hogy szombat este Verőcénél egy kishajó nekiütközött a Heidelberg nevű szállodahajónak. A motorcsónak azonnal elsüllyedt a baleset után, a roncsot a Megyeri hídnál emelték ki a folyóból. A csónakban nyolcan utaztak, közülük egy olasz férfi jutott ki élve a partra, őt jelenleg is súlyos sérülésekkel ápolják kórházban. Két ember holttestét nem sokkal a baleset után megtalálták. Kedden kora délutánig még öt ember – egy 18 éves és egy 28 éves nő, valamint egy 19 éves, egy 30 éves és egy 39 éves férfi – szerepelt eltűntként a rendőrség hivatalos honlapján, most azonban már csak a 19 éves Varga Márton után folyik a kutatás. Mindez azt jelenti, hogy a többiek testét már megtalálták.

„Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent” – mondta Balázs László, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője kedd reggel az M1-nek. A szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. Kihallgatták és őrizetbe vették. A hajó vasárnap éjszaka továbbindult Komáromtól, és már osztrák vizeken jár.

A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum kedden délelőtt a hivatalos közösségi oldalán egy közleményben nehéz szavakkal búcsúzott 13. osztályos tanulóitól, Boglárkától és Mártontól. Az intézmény sajnálattal tájékoztatja az iskolához kötődőket, hogy tanulói érintettek voltak a verőcei vízi balesetben. A közlemény szerint Boglárkát a szülők azonosították, elhunyt, míg Márton még eltűntként szerepel a keresési listákon. Az iskola kérte az érdeklődőket és a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben tanulóik, munkatársaik és a tanulók rokonságának érzelmeit, érzéseit, és együttérzésüket fejezték ki a családoknak.

A rendőrség a BRFK Facebook-oldalán tisztázta, hogy az eltűnt személyek fotói a körözési oldalról nem tűntek el, csupán újabb körözéseket tettek ki a hatóságok, emiatt nem voltak láthatóak a címoldalon. A posztban hangsúlyozták, hogy továbbra is keressük őket, és bízunk benne, hogy a folyó visszaadja őket. A rendőrség ismét közzétette a keresett személyek neveit és fotóit, így továbbra is kutatnak a 28 éves Erdei Diána, a 19 éves Varga Márton, a 30 éves Villányi Olivér, a 39 éves Varga László és a 18 éves Balogh Daniella után.