A legrosszabbtól tartanak Cannes-ban

Elindult a 77. Cannes-i Filmfesztivál, a város azonban igyekszik megakadályozni, hogy tüntetésekkel szakítsák félbe az eseményt, vagy zavarják meg a helyiek és a vendégek nyugalmát.

Miközben Gázában és Ukrajnában háború dúl, a résztvevők és a szervezők tüntetésekre, politikai töltetű beszédekre, valamint különféle, szolidaritást vállaló kitűzőkre, zászlókra és plakátokra számítanak a május 14. és 25. között rendezett filmünnepen. Cannes városa a tizenegy napos fesztivál ideje alatt ezért előzetesen megtiltotta a tüntetéseket a tengerparti sétányon (Croisette), valamint annak környékén. A fesztivál testőröket fogadott fel a verseny zsűritagjainak – például Eva Greennek és Lily Gladstone-nak – és az elnök, Greta Gerwig követésére, hogy az aktivisták ne közelíthessék meg őket.

Idén úgy döntöttünk, egy polémia nélküli fesztivált rendezünk, mert itt és most mindannyiunk legfőbb fókuszában a mozi áll – mondta Thierry Frémaux fesztiváligazgató a nyitóünnepség előestéjén tartott sajtótájékoztatón. A tiltás nem akadályozta meg a Cannes-ba érkező művészeket abban, hogy posztoljanak a közösségi médiában a háborúkról. „Semmi sem indokolja a gyerekek meggyilkolását Gázában, vagy bárhol” – osztotta meg véleményét az Instagramon Omar Sy, a zsüri egyik tagja.

Az elmúlt években se volt hiány a fesztiválon politikai töltetű, aktivista megnyilvánulásokból. 2018-ban Cate Blanchett, Kristen Stewart és Salma Hayek is ott volt azon nyolcvankét nő között, akik a vörös szőnyegen demonstráltak az iparágban tapasztalható nemi egyenlőtlenségek ellen. 2022-ben pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videón keresztül jelent meg a cannes-i megnyitó ünnepségen, ahol tapsvihar közepette megígérte, hogy országa „győzni fog ebben a háborúban” Oroszország ellen. A politikai üzenetek iránti igény azonban mára csökkent, mivel a filmes szakma is két részre szakadt az említett diskurzusokban. Zelenszkij 2023-ban megpróbált visszatérni Cannes-ba, de elutasították. Tavaly egy ukrán influenszert tessékeltek le a Palais lépcsőjéről, miután művérrel locsolta magát, tiltakozásul Oroszország ellen.

A fokozódó indulatok miatt a fesztivál és Cannes városa az elmúlt évekhez képest több óvintézkedést tesz. > Idén tizenöt biztonsági tájékoztatót tartottunk, míg tavaly csak négyet-ötöt. A Palais körül most először vannak mesterséges intelligenciával működő kameráink is, és elkezdtük használni az új, szintén mesterséges intelligenciával működő biztonsági kapukat is, amelyek lehetővé teszik a fesztiválozók számára, hogy gyorsabban haladjanak át az ellenőrzésen anélkül, hogy ki kellene üríteniük a zsebüket és be kellene mutatniuk a táskájukat – fogalmazott Francois Desrousseaux, a fesztivál főtitkára.

A Marché területén található izraeli pavilon várhatóan nyitva marad, ahol az áldozatokra és a túszokra emlékeznek. Több beszélgetést is terveznek, amelyeken két túsz családtagjai is részt vehetnek. Gadi Wildstrom, aki az évente megrendezett cannes-i sabbat-vacsorát szervezi, azt mondta, az idei rendezvény a tervek szerint zajlik majd, annak ellenére, hogy az egyre sötétebb geopolitikai helyzet miatt fokozott biztonsági aggályok merültek fel.