Billie Eilish-t most először láttuk ebben a szerepben

Miközben Jalen Brunson vezérletével a New York Knicks kivasalta az Indiana Pacerst az NBA rájátszásában, a keleti főcsoport elődöntőjében (121–91), a bajnok Denver Nuggets is a konferenciadöntőbe jutás küszöbére került az immár háromszoros alapszakasz-MVP Nikola Jokicsnak köszönhetően. Kezd érvényesülni a papírforma.

Jalen Brunson szerda hajnalban ötödször érte el vagy lépte túl a 40 pontot, amikor 44-et vágott az Indiana Pacersnek, és főszerepet vállalt a teljesen egyoldalú mérkőzésen elért 121–91-es sikerben. Brunson 28 pontot dobott az első félidőben, ami playoff-csúcs a Knicks történetében. A Madison Square Gardenben Billie Eilish is ott drukkolt az első sorban, a vezérszurkoló szerepében is megállta a helyét.

Brunson tarthatatlan volt, 32,9 pont az átlaga az idei rájátszásban. Denverben, a Ball Arenában az első félidő a Nuggetsé volt a Timberwolves ellen, elsősorban a remekül játszó Nikola Jokicsnak köszönhetően. A vendégek pontgyárosa, Anthony Edwards 1/8-as mezőnymutatóval mindössze 7 pontig jutott. Félidőben 44–40 volt az állás, aztán a vendég átvette a vezetést, de aztán újból lendületbe jött a házigazda.

Jokics élete egyik nagy játékát nyújtotta, a harmadik negyed közepén már 25 pontnál járt 13 gólpassz mellett. A harmadik játékrész befejezése előtt 34 pontig jutott 13/17-es mezőnyszázalékkal: 88–74-gyel vonultak a csapatok az utolsó szünetre. A meccs 98–80-nál érdemben eldőlt, mert már csak 7 perc 11 másodperc volt hátra. Edwards nem is hasonlított önmagára, 13 dobásából csak 3 ment be.

A vendégek az utolsó erejükkel csináltak még egy 10–3-as szériát, feljöttek 101–90-re, de csak ennyire futotta a lendületükből. Jokics gyorsan a gyűrűbe küldött egy triplát, ezzel már 40 pontnál tartott, 108–92 után nem maradtak nyitott kérdések. Jokics még zsákolt is, ami nála minden szökőévben egyszer történik meg.

Jokicsra nehéz volt jelzőket találni, azért megpróbáltuk: ellenállhatatlan, káprázatos, lehengerlő, lelkesítő. Az első két hazai meccs meglepetésszerű elvesztése után hármat nyert zsinórban a bajnok, kezd helyreállni a világ rendje.

NBA, rájátszás, 2. kör

Keleti főcsoport

Boston Celtics –Indiana Pacers 121–91

Legjobb dobók: Brunson 44, Hart 18 (11 lepattanó), Burks 11, McBride 17, illetve Siakam 22, Turner 16, Haliburton 13, Nembhard 11.

Az állás: 3–2 a Knicks javára.

Nyugati főcsoport

Denver Nuggets –Minnesota Timberwolves 112–97

Ld.: Jokics 40 (7 lepattanó, 13 gólpassz, 2 labdalopás, 1 blokk, 0 eladott labda, 15/22 mezőnyből), Gordon 18 (10 lepattanó), Murray és Caldwell-Pope 16-16, Braun 10, ill. Towns 23, Gobert 18 (11 lepattanó), Edwards 18 (5/15 mezőnyből), Alexander-Walker 14.

Az állás: 3–2-re a Nuggets javára.