Ukrán dróntámadás miatt gyulladt ki egy volgográdi finomító

Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz fél 18 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pedig mintegy ezerötszáz katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan. A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között hat tábori lőszerraktárt, egy MiG-29-es-es repülőgépet, négy Mi-24-es és egy Mi-8-as helikoptert, hat harckocsit, egy Bradley gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, egy M109-es Paladin amerikai, egy AS-90-es Braveheart brit és egy CAESAR francia önjáró löveget, valamint kilenc M777-es vontatott amerikai tarackot, nyolc Tocska-U harcászati rakétát, három HAMMER irányított francia légibombát, továbbá 36 drónt említett a minisztérium.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadásokról érkeztek jelentések. Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán hadsereg Belgorod és környékét támadta Tocska-U rakétarendszerekkel, valamint Vilha és RM-70 Vampire cseh sorozatvetőkkel. Az orosz légvédelem 12 lövedéket lőtt le, de egy Tocska-U rakéta darabjai egy lakóházat rongáltak meg, amelynek egy lépcsőháza és legalább 16 lakása összedőlt.

Három belgorodi házban összesen 62 lakás sérült meg, a romok alól 19 embert, köztük két gyereket mentettek ki élve. A mentési munkálatokat a folytatódó támadások miatt többször meg kellett szakítani.

Az orosz védelmi és a külügyminisztérium a történteket "terrortámadásnak" minősítette. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint a civilek és a polgári célpontok elleni támadások a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vezette "bűnbanda" jellemzői.

Szombaton éjszaka egy dróntámadás miatt kigyulladt egy volgográdi olajfinomító. Andrej Bocsarov, a régió kormányzója elmondta, hogy az Ukrajnából indított támadásban keletkezett tűz gyorsan eloltásra került, személyi sérülés nem történt. A finomító a Lukoil tulajdonában van, de a cég nem kommentálta az eseményeket.

A Reuters és a HVG információi szerint az utóbbi hónapokban megszaporodtak az orosz energetikai létesítmények elleni dróntámadások. Ukrán tisztviselők szerint ezek a támadások az orosz háborús erőfeszítések aláásását és az ukrán infrastruktúra elleni orosz támadásokra adott választ szolgálják.

: (MTI)