Masszív pénzeső Magyarországon, ilyet még nem láttunk

Hétfőn a KSH a márciusi külkereskedelmi termékforgalmi statisztikáit tette közzé, amely több mint 1,5 milliárd eurós többletet mutatott, azaz a magyar gazdaság ennyivel többet exportált, mint amennyi importra szorult. A 12 havi görgetett egyenleg ezzel soha nem látott szintre, közel 12 milliárd euróra nőtt, ami hátszelet jelent a devizánk számára.

A forint a hetet az euróval szemben a 390-es szint alatt kezdte, és összességében erősödést mutatott mind az euróval, mind a dollárral szemben. Cserép Máté, az MBH Elemzési Centrum munkatársa szerint a múlt hét pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok befektetői várakozásokban bekövetkezett átalakulása is támogatta a forint erősödését. Az adatok szerint az amerikai munkanélküliség áprilisban növekedett, az éves alapon mért bérek pedig csökkentek, ami a befektetők szerint több kamatcsökkentést vetít előre, ezáltal gyengítve az amerikai dollárt.

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője szerint a német gazdaság gyengélkedése nyomán az ipari termelés márciusban visszaesést mutatott, ami vegyes képet fest a makro adatokról. Szerda délután azonban fordulat következett be a forint piacán, és a jegyzés érdemi erősödésbe kezdett. Szerda estére már 389 alá, majd csütörtök este 388 alá is átmenetileg erősödött az euróval szemben.

A forint pénteken tovább folytatta az erősödését, amit az is támogatott, hogy a reggeli inflációs adatok szerint az áremelkedési ütem már negyedik hónapja a jegybanki toleranciasávon belül alakult. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint az euró-forint árfolyamában a 385-395-es tartomány, míg a dollár-forint jegyzése a 355-370-es zónában mozoghat a következő héten.

A magyar tőzsde is sorra döntötte a rekordokat, a BUX index történelmi csúcsokat ért el, amit a kedvező nemzetközi befektetői hangulat is segített. Az OTP részvények árfolyama az első negyedéves gyorsjelentéssel kapcsolatos kedvező várakozások és a sajátrészvény-visszavásárlások felpörgetése mellett emelkedett, míg a Richter részvényei 3 százalékot meghaladó árfolyam-emelkedést mutattak, amit a Belgiumban történő terjeszkedési hírek is támogattak.

Az európai gázár a TTF holland gáztőzsdén a júniusi határidőre az előző hét péntek délutáni 30,05 euróról ezen a héten péntek délutánra 29,78 euróra csökkent. Az északi-tengeri Brent típusú olaj ára viszont minimálisan, 83,31 dollárról 83,58 dollárra emelkedett.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány úgy látja, az üzemanyag-kereskedők alkalmazkodtak, és a szomszédos országok áraikhoz közelítették az áraikat. A kormány ennek megfelelően döntött, hogy a referenciaérték a szomszédos országok értéke lesz, kivéve Ukrajnát. A kormány elvárja, hogy az árakat a szomszédos országok szintjén tartsák.