Törölték a Tom Holland-féle Rómeó és Júlia premierjét

Homályos üzenetet kaptak a Tom Holland és a színes bőrű Francesca Amewudah-Rivers címszereplésével beharangozott Rómeó és Júlia előadásra jegyet váltók Londonban, a korábban rasszista botránnyal körüllengett darab bemutatását technikai okokra hivatkozva halasztották el.

A londoni West End közönsége már nagy várakozással tekintett a darab bemutatásának estéje elé, azonban a színmű, amelyben a Pókember-színész Tom Holland és Francesca Amewudah-Rivers játsszák a címszerepeket, nem kerülhet színre a tervezett időpontban. A Duke of York színházban szombat este debütálni tervezett előadást technikai nehézségekre hivatkozva halasztották el.

A produkcióval kapcsolatban már korábban is felmerültek ellentétek, mivel a Júliát alakító Francesca Amewudah-Rivers színes bőrű színésznő, ami rasszista üzeneteket váltott ki a közönség egy részéből. Ennek ellenére a jegytulajdonosokat csak most tájékoztatták arról, hogy az előadás „nem folytatódhat a tervek szerint”.

A hivatalos indoklás szerint a produkció további előkészületeket igénylő technikai szempontjai miatt a Rómeó és Júlia 2024. május 11-i, szombati előadása nem valósulhat meg a tervezett időpontban. A Deadline információi szerint az első esti premier új dátuma május 23-ra változott.