A kínai soft power térnyerése a világban
Az Egyesült Államok globális befolyásának hagyományosan meghatározó eleme a soft power, vagyis a kulturális és eszmei vonzerő, amelynek segítségével Washington érvényesíteni tudta érdekeit a világban. Azonban a kínai soft power egyre inkább teret nyer, nemcsak Délkelet-Ázsiában, hanem Európa illiberális részein, így Magyarországon is.
A soft power fogalmát Joseph Nye, a Harvard professzora vezette be 1990-ben, válaszul az amerikai hanyatlásra vonatkozó próféciákra. Nye szerint a hatalom nem csupán a katonai és gazdasági erőből fakad, hanem az eszmei és kulturális vonzerőből is. Az Egyesült Államok például Hollywooddal, az amerikai egyetemekkel és a szabadság földjeként való megítélésével formálta a világ felfogását. Nye később a soft power és a hagyományos eszközök kombinációját smart powernek, azaz okos erőnek nevezte.
A soft power koncepciója azonban idővel elmosódott, és sokan eltérően értelmezték. Egyes amerikai döntéshozók nem értik teljesen, mások összekeverik a diplomáciával. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök a soft powert a „háttérhatalommal” azonosította, ami távol áll Nye eredeti definíciójától.
Kína a 2000-es évektől kezdve kezdett el foglalkozni a soft powerrel, és a 2010-es évek óta a „puha erő fejlesztése” és a „soft powerért való versengés” a kínai külpolitika részévé vált. A kínai állam Konfuciusz Intézeteket hozott létre, ösztöndíjakat, kutatási és kulturális programokat indított, hogy javítsa nemzetközi megítélését.
A kínai soft power növekedése ellenére Washingtonban mégis az a nézet uralkodik, hogy Kína nem lesz képes olyan kulturális relevanciára szert tenni, mint az amerikai vagy európai kultúrák. Ezzel szemben a kínai nacionalisták szerint a nyugati liberalizmus vonzereje csökken, és Peking pragmatikus gazdasági előnyöket kínál, amelyek egyre népszerűbbek a világban.
A Pew felmérései szerint több afrikai és latin-amerikai országban javul Kína megítélése, és Európa egyes részein is, mint például Magyarországon, ahol a lakosság ötöde pozitív véleménnyel van Kínáról. A szingapúri Yusof Ishak Intézet felmérése szerint a délkelet-ázsiai elit 50,5 százaléka inkább Kínához csatlakozna, ha választani kellene a két szuperhatalom között.
A délkelet-ázsiai országokban azonban nem feltétlenül a kínai soft power növekedése, hanem a kínai gazdasági, politikai és katonai befolyás megerősödésének elkerülhetetlennek tartott történelmi sorsszerűsége miatt döntenek így. A térség elitje többségében nem akar egyik nagyhatalomnak sem behódolni, hanem a nagyhatalmak közötti lavírozást, a délkelet-ázsiai integráció mélyítését vagy a külpolitikai és külgazdasági opciók sokszínűségét tartja helyes stratégiának.