Gyászol a zenei világ: elhunyt Mike Pinder

A legendás Moody Blues egykori billentyűse, Mike Pinder 82 éves korában távozott az élők sorából, ő volt a Rock Hírességek Csarnokába beiktatott zenekar utolsó életben maradt alapító tagja.

Mike Pinder halálhírét családja közölte a nyilvánossággal John Lodge, az együttes basszusgitárosának közleményén keresztül, mely szerint a zenész szerdán hunyt el békésen észak-kaliforniai otthonában. A halál okát nem tették közzé.

Pinder Birminghamben született 1941-ben, és a város zenei életében cseperedett fel. A Moody Blues-t 1964-ben alapította Graeme Edge-dzsel, Ray Thomasszal, Clint Warwickkal és Denny Laine énekessel. A zenekar 1965-ben vált ismertté Bessie Bank „Go Now” című dalának feldolgozásával.

Az együttes 1967-ben rögzítette a „Days of Future Passed” albumot, amelyet sokan az első progresszív rockalbumnak tartanak, és amelyen a „Nights in White Satin” című dal is helyet kapott. Ez a szám körülbelül öt évvel később vált sláger kislemezzé az Egyesült Államokban.

A Moody Blues a hatvanas és hetvenes évek fordulóján, különösen 1967 és 1972 között, rendkívül népszerű volt mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban, és ebben az időszakban kiadott minden albumuk arany- vagy platina minősítést ért el.