A román tornaszövetség kizárta a magyarsága miatt megalázott fiatal sportoló bántalmazóit

Kizárta a román tornaszövetség (FRG) a korosztályos tornaválogatottból azt a három sportolót, akik magyarsága miatt megalázták és súlyosan bántalmazták 15 éves társukat a válogatott resicabányai edzőtáborában. A bántalmazók nem vehetnek részt az olaszországi Európa-bajnokságon, és visszatérnek a klubjukhoz, amíg az FRG lefolytatja a fegyelmi eljárást.

A lugosi magyar fiút egy fűtőtesthez kötözték, erőszakkal alkoholt itattak vele, megnyírták, hamut szórtak a fejére és levetkőztették, miközben azt kiabálták, hogy "ungure" (te magyar). A ProSport című lap leleplezése nyomán a resicabányai városi rendőrség és a gyermekvédelmi hatóság is vizsgálatot indított az eset kapcsán. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szintén vizsgálatot indított az ügyben.

A Krónika című lap szerint a tornaszövetség eleinte próbálta szőnyeg alá söpörni az ügyet, és korábban csak a sportolók alkoholos befolyásoltságával magyarázta a történteket. Az áldozat apja a ProSportnak nyilatkozva elmondta, hogy nem fordultak rendőrséghez, és nem is terveztek további lépéseket. Azonban a portál által nyilvánosságra hozott cikk hatására a Román Nemzeti Sportügynökség vezetője, Elisabeta Lipa, és a Román Olimpiai Bizottság elnöke, Mihai Covaliu is felszólították a tornaszövetséget az eset kivizsgálására.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a ProSport cikkeire reagálva Facebook-bejegyzésben sürgette a román állami vezetők fellépését és a felelősök megbüntetését. Úgy vélekedett, hogy az AUR magyarellenes kampánya és a román társadalom évek óta tartó tűrőképessége vezetett az eseményekhez. Felkérte román politikustársait és az állam vezetőit, hogy ítéljék el az esetet, és szorítsák vissza a magyarellenességet. A román pártok vezetői azonban mindeddig nem nyilvánítottak véleményt az ügyben.