Női teniszválogatottunk legyőzte Svédországot, a hetedik helyért játszhat

A magyar női teniszválogatott legyőzte Svédországot a Billie Jean King-kupa euro-afrikai zóna I.-ben, és a hetedik helyért játszhat szombaton.

Palágyi Miklós szövetségi kapitány csapatának nem sikerült a feljutás, mivel Ausztria és Dánia is legyőzte őket a hét folyamán, de a csoportból való kiesést elkerülték Bulgária elleni győzelmükkel.

A válogatott – amely a négy legjobb teniszezője nélkül szerepelt az egész héten – pénteken Svédország ellen lépett pályára a helyosztón. Nagy Adrienn az első mérkőzést játszotta, és két szettben, 6:3, 6:2-re győzte le a fiatal Lea Nilssont.

A második egyesben Szabanin Natália került sorra, aki szintén könnyedén hozta a mérkőzést a világranglistán 450. helyen álló Jacquelin Cabaj Awad ellen. Szabanin brékkel kezdett, majd még egyszer elvette ellenfele adogatását, és 6:2-re nyerte az első szettet.

A második szettben 3:3-ig tartotta magát a svéd teniszező, de azt követően Szabanin brékelt, és végül két játszmában diadalmaskodott.

Így a páros mérkőzés eredményétől függetlenül a magyar csapat megnyerte a párharcot, és a hetedik helyért léphet pályára szombaton Törökország ellen.