A státusztörvény a különböző kategóriákhoz minimum és maximum béreket rendel és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is jelezte augusztusban, hogy lesz lehetőség a béralkura, hiszen a pontos bérhez számos paramétert figyelembe vehetnek majd a tankerületi központok, írta meg a Népszava. Ehhez képest a lap arról értesült, hogy kizárólag a minimum szintre egészítik ki a pedagógusok bérét, attól felfelé nem térnek el a tankerületi visszautasító levelek alapján, hiába lenne az életkor, szakmai tapasztalatok, vállalt plusz feladatok alapján béremelésre jogalap az új törvény alapján. A hivatalos tankerületi indoklás szerint az új teljesítményértékelő rendszer még nincs bevezetve, így legkorábban 2025. szeptemberétől számíthat bérmódosításra a pedagógus.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet ezzel kapcsolatban azt mondta a lapnak: a tankerületi válaszlevél szembemegy a törvényi előírással, hiszen a státusztörvényben a bérek meghatározásánál a teljesítményértékelés csak egy szempont a sok közül. Szerinte az elutasítás valódi oka az lehet, hogy a tankerületeknek egyszerűen nincs költségkeretük arra, hogy a törvényben rögzített bérsávok alsó határától érdemben eltérjenek.

Éppen ezért Nagy Erzsébet azt is elmondta, a Belügyminisztériumnál hamarosan kezdeményezni fogják a sztrájkbizottság újbóli összehívását, tagjaik körében pedig elkezdték felmérni a sztrájkhajlandóságot, ahogy azt is, a sztrájkon kívül milyen más akciókban vennének részt.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, Totyik Tamás is azt jelezte a lapnak, hogy ők is felmérést indítottak a sztrájkhajlandóság ügyében, a sztrájkbizottság összehívását pedig a PDSZ-szel közösen kezdeményezik majd.

A cikk kitér egy múlt pénteki szakmai bizottsági ülésre, amelyen kiderült: az Európai Bizottság illetékesei is értetlenkedve fogadták, hogy a kormány miért nem kezdi el a pedagógusok béremelésének előfinanszírozását magyar költségvetési forrásból ahhoz hasonlóan, ahogy számos más uniós fejlesztés előfinanszírozását megteszi a magyar forrásokból. Totyik Tamás szerint egyértelművé vált, hogy a pedagógusok béremelését a magyar kormány akadályozza, nem pedig “Brüsszel”.

Fotó: Z.A