Hargita megye tanácselnöke, Borboly Csaba megnyomta a vészcsengőt, és a belügyminisztériumhoz intézett beadványában azt kéri, plusz rendfenntartó erők is vonuljanak ki a beszéd idejére, hogy a román nacionalisták ne tudják megzavarni az eseményt. 

A politikus Hargita Megye Tanácsának weboldalán azzal érvel, az úzvölgyi temetőben is megtörtént a randalírozás, amit most ezzel a kéréssel szeretne megakadályozni.

 Tudomása van Borboly Csabának arról is, hogy ezek a szervezetek már napok óta szervezkednek annak érdekében, hogy megakadályozzák Orbán Viktor beszédét, így a rendfenntartó erők létszámának növelése mindenképp nélkülözhetetlen.

 A politikus azt is tudni véli, hogy a mostani szervezkedésben most is azok a szervezetek vannak az élen, akik Úzvölgyébe is kivonultak, Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja román nacionalista csoport vezetője, de az Ortodox Testvériség nevű szervezet is készül. 

 Vezetőjük, Dan Grăjdeanu már egy hete mozgósítja az embereit és megemlíti, hogy az üzvölgyi temetőben is ők állítottak 150 fakeresztet, a „legkevesebb 150”, ott elesett román hős emlékére.

 Ne legyünk gyávák, nincs semmi veszély, tele lesz a hely csendőrökkel, és senki nem bánthat azért, hogy lengetjük a zászlókat saját országunkban” – biztatta társait Grăjdeanu.

 Ez alapján feltételezhető, hogy semmi mást nem szeretnének, mint a trikolor zászlókat lengetni, de az elővigyázatosság kedvéért a belépést a szervezők

regisztrációhoz kötötték,  amit a megnyitón közöltek. Bárki részt vehet az eseményen, de ehhez regisztrálniuk kell. Az űrlapon a teljes nevet, e-mail címet, a személyi igazolvány számát, illetve a lakcímet kell beírni.

 Fotó: Orbán Viktor/Facebook