Varga, kinevezése óta, nem tétlenkedik a magyar politikai ugaron, hiszen regnálása alatt robbant ki például a mára már hungarikummá vált Pegasus-botrány is. De ne rohanjuk még ennyire előre...

Kezdjük a történetet egy kis önéletrajzi ihletésű visszatekintéssel: Varga Judit 1980-ban született Miskolcon. 2004-ben summa cum laude minősítéssel végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2003-ban pedig Erasmus-ösztöndíjjal tanult Németországban. Tanulmányai során többször kapott Köztársasági Ösztöndíjat. Diplomája megszerzését követően két éven át ügyvédjelöltként dolgozott. Ezt követően 2009-ig bírósági fogalmazó volt a Fővárosi és Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ekkor tett jogi szakvizsgát is kitűnő eredménnyel.

2009-től kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. A Brüsszelben és Strasbourgban eltöltött évek alatt részletes ismeretekre tett szert az európai uniós intézményrendszer és jogalkotás működése terén. Szakpolitikai munkái közül kiemelkedett a cianidos aranybányászat betiltására felhívó európai ti határozat összeállítása és elfogadtatása, illetve a GMO-mentességet lehetővé tevő uniós szabályozás fenntartása.

2018. májusában Orbán Viktor javaslatára Áder János köztársasági elnök európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezte ki. Államtitkárként Magyarország nemzeti szuverenitásra épülő migrációs álláspontját képviselte, miszerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Részt vett a Sargentini-jelentés állításainak megcáfolására törekvő kormányzati jogi érvrendszer kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikkely szerinti eljárás vitáiban. Álláspontja szerint a Magyarország ellen politikai és nem jogi alapon indított eljárást az Európai Parlament.

Vargáról talán kevesen tudják, hogy kiváló zenei tehetséggel rendelkezik, hegedűn többször meg is csillogtatta a tehetségét a választói előtt sőt, egy miskolci zenekar több számában is közreműködött, mint vendégzenész.

Judit úgy lett élharcosa a hazai "szélsőjobbnak", hogy édesapja III/2-es ügynök volt, a témában Ungváry Krisztián történész is megszólalt a botrány kirobbanásakor, Varga folyamatos Dobrev Klára rokonságát kommunistázó megszólalásai után többekben felmerült a hitelességének a kérdése, hiszen – nem csak Varga családjában – de a mai Fideszben is szépszámmal tevékenykednek a rendszerváltás előtti hatalom kiszolgálói, haszonélvezői.

De nézzük mik is voltak a leköszönő igazságügyi miniszter legérdekesebb politikai ügyei és megnyilvánulásai?! 

Pegasus-ügy

A kázus kirobbanása óta legalább annyit tudunk már, hogy a kémszoftverrel több ellenzéki közéleti szereplőt, üzletembert és újságírót is megfigyeltek. A Schadl-ügy egyik főszereplőjének Völner Pálnak a Pagasus-botrányban is felmerült a neve, hiszen Varga már utalt arra, hogy a lehallgatásokra maga Völner adhatott engedélyt. Az Unió is vizsgálódott a témában, miközben a Fidesz az ügyet folyamatosan úgy próbálta beállítani, hogy annak valójában semmi jelentősége, természetesen a hazai belpolitikai életre jellemzően ez az ügy sem verte ki a biztosítékot a magyarok szemében. Az EU-s vizsgálóbizottság pedig megállapította, hogy: Magyarországon a kémprogramok használata a kormány által a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának lerombolására irányuló, kiszámított és stratégiai kampány része. Magyarországon a kémszoftverekre vonatkozó jogi eszközök a leggyengébbek közé tartoznak Európában. Keményen fogalmaztak akkor is amikor kijelentették, hogy Magyarországon teljes és totális a megfigyelés alkalmazása feletti politikai ellenőrzés.
A Pegasus kémszoftvert a magyar Belügyminisztérium 2017-ben vásárolta az NSO Group-tól, nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnökkel. A magyar Belügyminisztérium ezt csak 2021. április 8-án erősítette meg, amikor az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke, Kósa Lajos elismerte, hogy a Fidesz- kormány megvásárolta a Pegasust – Kósa azonban továbbra is kitartott amellett, hogy a kémszoftvert soha nem használták magyar állampolgárok ellen.” Nem tudni, hogy Kósa Lajos szavai a csengeri örökösnővel folytatott üzletei után mennyire hitelesek, szóval csak bízni lehet abban, hogy ez így is volt...

Schadl

Sokan gondolják úgy, hogy valójában Varga a Schadl-ügy miatt veszi fel a harcot a nyugati jóléttel, és hogy a felelősségre vonás elől menekül az apátsági sörök és a lisztel kevert szószok országába, ámbár az is lehet, hogy Orbánnak kell egy remek játékosmegfigyelő, hiszen Belgium remek, de államilag kevésbé támogatott futballkultúrával is rendelkezik. Ki tudja, lehet hogy Lukaku, a világhírű belga focista megszerzése-és honosítása a küldetésének a valódi célja. A hatalmas botrányt kavart Schadl-ügy, amelyben Varga egykori helyettese, Völner Pál államtitkár ellen is vádat emelt az ügyészség, amiért segített Schadl Györgynek, a végrehajtói kar elnökének több százmilliós kárt okozni a költségvetésnek.

Bár a végrehajtókkal kapcsolatos botrány még a bírósági szakaszban jár, de a hazai politikusi felelősségvállalást tekintve sok jóra nem számíthatunk, főleg, ha a Magyar Bálint maffiaállam meghatározását projektáljuk erre az esetre. Az ügy pikantériája, hogy Varga az egykori egyetemi csoporttársát javasolta a végrehajtói kar élére, biztos, ami biztos.

Az ördög ügyvédje és a másság

Vargát számtalanszor hozták kapcsolatba az ördög ügyvédjével, akiben sokan azt a Homonnay Gergelyt látták, aki egy római fürdőben lelte halálát még 2022 januárjában.
Az ügyben Varga feljelentést is tett. A feljelentésének lényege szerint, 2021. december 27-én ismeretlen elkövető, az ördög ügyvédje elnevezésű közösségi oldalon valaki állításokat fogalmazott meg a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról is, hogy egy komoly korrupciós ügyben közvetlenül érintett. A sértett indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg. Homonnay halálával lehet, hogy az ördög ügyvédjének valódi kiléte is a sírba szállt, mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy Varga karrierjét tekintve számtalan nyitott kérdést hagyott hátra a névtelen állítások sorozata.

Varga egyébként az egyik élharcosa a Brüsszel ellen folytatott harcnak, szóval a személye lehet a garancia arra, hogy orosz-és hazai populista-nacionalista hangok komolyabban megjelenhessenek tőlünk nyugatabbra is.

Vargát egyébként a hazai elemzők igazi karrierpolitikusnak tartják, közéleti tevékenységét látva az talán megállapítható róla, hogy egyéni skilljei közé tartozik a CSOK-ra vásárolt nyaraló a Balatonnál, de az újságírók elöli menekülésben is fekete övre jelölhető, nyilatkozatai cinizmusát látva-hallva simán Lovagkeresztre lehetne felterjezteni. Hogy az Unióban – az egyre inkább perifériára szoruló Fideszben - mire fog menni, azt egyelőre még homály fedi, valószínűleg remek sajtótájékoztatókat tarthat majd Európa hanyatlásáról a helyi ereszcsatornák árnyékában, de az sem kizárt, hogy talán majd megvilágosodik a képviselői tiszteletdíját számlálva és rájön arra, hogy egy határok nélküli kontinensen élni és dolgozni is igazán jó.