Idén is népszerűek az ajkai Nomádia Szabadidőpark nyári táborai

Az ajkai Nomádia Szabadidőpark érdekes, színes és élménydús programokkal várja a táborozni vágyó gyermekeket, de a helyek gyorsan fogynak!
Ha nem akar lemaradni, akkor villámgyorsan érdemes jelentkezni a Nomádia táborába, ugyanis idén összesen két turnus indul; az egyik június 26-30. között, a második augusztus 7-11. között.
Mit kell tudni a táborról?
A táborok napközis jellegűek, reggel 8-tól 16 óráig tartanak a programok, és ebben az intervallumban várják a szervezők a gyerekeket.
Az ár tartalmazza a napi háromszori étkezést és rengeteg élményt is!
A gyerekeket népi játékok, a Dunántúl legnagyobb palánk játszóvára, fa fegyverek, történelmi útvesztő, mezítlábas ösvény, kültéri tornapálya, óriás forgóhordó, kötélhinta, kötélcsúszda 2 pályán, állatsimogató, madárház, tutajozás, tóparti játékok, szalonnasütési, bográcsozási lehetőség, büfé-és ajándékbolt, élő csocsó, óriás rajzfal, valamint kalandhajó várja.
Ezek mellett animátoros programokra is van lehetőség, mint az íjászat, traktortúra, lovaglás, kovácsolás, korongozás és kézműveskedés.
Azok kedvéért, akik még nem ismerik a Nomádia Parkot, a frisshirek.hu megkérdezett pár szülőt, milyen élményekkel tértek vissza gyermekeik a Nomádiából!
„Fiús anyukaként azt mondhatom, igazi kalandos élmény volt a gyermekem számára. Igaz, csak 1 napot töltöttünk a parkban, táborban még nem voltunk, de biztosan visszatérünk még!”
- nyilatkozta az egyik szülő.
Egy másik anyuka így fogalmazott:
„Úgy gondolom, hogy ez egy remek program akár nagyobb társaságnak, akár családi szinten. Fiúk, lányok egyaránt találhatnak maguknak kedvükre való elfoglaltságot a park területén, a lányom legalábbis nagyon jól érezte magát. Igaz, ő különösen állatkedvelő, így természetesen a legkedvesebb számára a lovaglás volt. De külön kiemelte a személyzet kedvességét, és „vicces” stílusát.”
Hasonlóan jól vélekedett egy harmadik szülő is: