A gyermekvédelmi munkáról szóló értékelésben, a demográfiai mutatóknál Bajnóczi János képviselő arról érdeklődött, hogy a halálozásokban nagy változás olvasható 2021-ben, ez a koronavírusnak „köszönhető”? Gácsi Zoltán jegyző elmondta: vélhetően igen, de voltak, akik elköltöztek a faluból. Hozzátette, szerencsére a 18 év alattaik száma stagnál.

A szociális és gyermekjóléti intézmény beszámolójánál szintén Bajnóczi vetette fel: változik-e az étkezés térítési díja? A jegyző szerint olcsóbb nem lesz, a gyerekétkeztetésnél a nyersanyag ára megjelenik, de a rezsivel nem terhelik a szülőket. A szociális ellátásoknál pedig próbálják a jövedelemhatárokat feljebb húzni.

Az Egyebekben került szóba egy pályázat, a Tisza és Maros vidéke jövőjéért egyesület segítségével bővítik a körzeti rendelő és a fogorvosi rendelő eszközparkját Kiszomboron. 95 százalékos a támogatási intenzitás, a pályázati összeg 8 millió forint, az önerő 423 ezer forint. Többek között sterilizálót, fogkő eltávolítót, lámpákat, gyógyszerszekrényeket, ügyfélszékeket, irodai székeket, paravánokat, monitorokat, nyomtatókat szereznének be – ezeket kérték az orvosok.

A polgármester ismertette a békehatározatot is, miszerint a megyei jogú városok felkérése alapján került ide ez a nyilatkozat. Szirbik Imre szerint kifejezi az önkormányzat béke iránti vágyát. Miután egyhangúlag elfogadta a testület, hozzátette: nem ezen fog múlni, de járuljunk hozzá ennyivel.

Mint arról lapunk, a Friss Hírek beszámolt, még március végén fogadta el a Parlament fideszes többsége a békepárti határozatot. A dokumentum elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Az írás leszögezi, hogy csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni. A nyilatkozatot a makói önkormányzat is támogatja – erről szintén írtunk.

Fotó: a szerző felvétele