Múlt héten kiszivárgott egy levél az új elnökség névsoráról, de a végrehajtói kar akkor hamisítványnak nevezte azt. Most mégis azokat a jelölteket választották meg az új vezetésbe, akikről a levél szerint állítólag Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettesével is egyeztettek.

Az új elnök Lupkovics Beáta lett, aki Varga Judit igazságügyi miniszter egyetemi évfolyamtársa volt a Miskolci Egyetem jogi karán.

Az elnökség tagjainak pedig Lupkovics mellett Kovássy Szabolcsot, Papp Gábort, Ódor Gergely Istvánt és Kósa Zoárdot választották – áll a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) csütörtöki közleményében. Kovássy és Papp az előző, Schadl vezette elnökségnek is tagjai voltak. Információink szerint más nem is indult el a tisztújításon, foglalta össze a telex.hu.

"Itt a nagyon durva és botrányos bizonyíték arra, hogy a velejéig korrupt végrehajtói karban semmi nem fog változni, és ez a kormány legfelsőbb köreinek akaratából történik. A mellékelt körlevelet Schadl egyik közvetlen munkatársa, Petris Csaba küldte körbe a végrehajtóknak és arról ír benne, hogy a MINISZTÉRIUM (Répássy Róbert államtitkár) MEGÜZENTE, KIKET KELL EGYHANGÚLAG MEGSZAVAZNI A VÉGREHAJTÓI KAR ÚJ ELNÖKSÉGÉBE, miután az előző a botrány hatására nagy nehezen leköszönt"

- figyelmeztetett Hadházy Facebook-bejegyzésében.

Biró Marcell: zéró tolerancia a szabályszegő végrehajtókkal szemben

Az SZTFH az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Biró Marcell rámutatott, a bírósági végrehajtásról szóló törvényben foglalt jogkörével élve az elnökség tagjainak lemondását követően, haladéktalanul intézkedett a kar rendkívüli közgyűlésének összehívásáról.

Emlékeztette a kar tagjait arra, hogy a hatóság jogszerű, szakszerű és empatikus tevékenységet vár el a végrehajtóktól, egyben zéró toleranciát hirdet a szabályszegésekkel szemben.
Biró Marcell kiemelte: a végrehajtói szakmának tisztulási folyamaton kell átesnie.

Az SZTFH elnöke jelezte: ennek érdekében január 1-je óta csak jogi diplomával rendelkező végrehajtó láthat el szolgálatot. Továbbá idéntől megszűnt a határozatlan időre szóló kinevezés rendszere és egységesen minden megbízatás 7 évre szól.

Mint mondta: a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása kötelező, kétévenként teljesítendő szakmai továbbképzést vezet be a végrehajtóknak, és minden év január 31-ig éves írásbeli beszámolási kötelezettséget ír elő. Továbbá a pénzkezeléssel összefüggésben megállapított kötelezettségszegés esetén a bíróság köteles a végrehajtót pénzfizetésre kötelezni.

Hozzátették: az MBVK szervezeti és működési szabályzata valamennyi végrehajtó számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy a tisztújító közgyűlést megelőző ötödik munkanapig jelöltesse magát elnökségi tagnak.

Fotó: Magyar Végrehajtói Kar weboldala