A Veszprémi Járásbíróságon áprilisban kezdődött meg az nyilvánosságban "ördög ügyvédjének" nevezett per, amelyről a frisshirek.hu-n is beszámolunk. Ördög ügyvédjeként nevezte meg magát ugyanis az a blog, amely feltárta Borkai Zsolt bukását hozó luxusjachton megejtett szexpartit 2018 pünkösdjéről.
Az ügyészség ezzel a cselekedettel - a nyilvánosságra hozatallal, nem pedig a kereszténycsaládapaként előadott kurvázással - a Demokratikus Koalíció szombathelyi politikusát, Czeglédy Csabát vádolta meg, aki azt nyilatkozta, hogy
Az első tárgyalási napon áprilisban azonban arra fény derült, hogy újabb büntetőeljárás is indult a botránnyal kapcsolatban - összegezte a 24.hu riportját a Telex:
A gyanú szerint a meggyanúsított nő négy lányt vitt az adriai luxuskirándulásra saját autójával H. Zoltán útmutatását követve. Az autót vezető nővel együtt mindannyian üzletszerű szexért vettek részt a hétvégén - vélik a nyomozók. Arra azonban a lap felhívta a figyelmet, hogy a meggyanúsított nő nem azonos azzal a lánnyal, akit az ikerpár tagjaként ismerünk, és aki szintén részt vett a tengeri partin. A rendőrség úgy gondolja, hogy a meggyanúsított nő volt az, aki átvette a lányoknak járó pénzt.
- olvasható a büntető törvénykönyvben. A 24.hu az üggyel kapcsolatban megkereste a Fővárosi Főügyészséget, amely szervezet csak annyit árult el, hogy ennek az ügynek összesen két gyanúsítottja van.