Brutálisan nőttek az árak, de már kevésbé, mint januárban

Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelek szerint túl vagyunk az infláció csúcsán, hiszen január pár tized százalékkal magasabb volt az általános emelkedés, 25,7 százalékos. Szakértők azonban úgy vélik, hogy jelentős mérséklődésre csak az év második felében lehet majd számítani. Tavaly februárhoz képest leginkább a háztartási energia és az élelmiszer árak ugrottak meg.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek.
A 2022. februárihoz viszonyítva az élelmiszerek ára 43,3 százalékkal emelkedett, ezen belül:
- leginkább a tojás (79,2 százalék),
- a tejtermékek (76,2 százalék),
- a vaj és vajkrém (75,1 százalék),
- a sajt (72,1 százalék),
- a kenyér (71,1 százalék),
- az édesipari lisztesáru (68,6 százalék),
- a száraztészta (57,3 százalék),
- a tej (53,7 százalék)
- és a péksütemények (51,9 százalék) drágultak.
A termékcsoporton belül a liszt (9,8 százalék) és az étolaj (3,4 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.
A háztartási energia 49 százalékkal drágult, ezen belül:
- a vezetékes gáz ára 78,4 százalékkal,
- a tűzifáé 59,5,
- a palackos gázé 52,0,
- az elektromos energiáé 27,6 százalékkal nőtt.
A tartós fogyasztási cikkekért 12,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik ára 23,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 20,2, a konyha- és egyéb bútoroké 19,6, a szobabútoroké 17,8 százalékkal emelkedett.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 18,8 százalékkal, ezen belül a szeszes italok 25,6 százalékkal drágultak.
Az állateledelek ára 55,5, a mosó- és tisztítószereké 33,4, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 28,5, a testápolási cikkeké 28,2 százalékkal lett magasabb. A járműüzemanyagok 30,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 11,6 százalékkal emelkedett éves összevetésben, ezen belül a taxi 33,2, az autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,7, a sport- és múzeumi belépők 27,1, a járműjavítás és -karbantartás 24,7, a belföldi üdülés 23,8, a lakásjavítás és -karbantartás 22,0 százalékkal került többe.
Az egy hónappal ezelőtti árakhoz képest az árak így változtak:
- az élelmiszerek egy hónap alatt 1,7 százalékkal drágultak,
- ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 6,4,
- a kávé 6,1,
- a gyümölcs- és zöldséglé 3,
- az alkoholmentes üdítőitalok 2,9,
- a munkahelyi étkezés 2,2,
- az éttermi étkezés 1,9,
- a kenyér 1,3,
- a csokoládé, kakaó 1,2 százalékkal került többe.
A margarin 2,2, a sertéshús 0,6, a baromfihús 0,5 százalékkal olcsóbb lett.
A háztartási energia ára 2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 5,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal mérséklődött. Az állateledelek 7,0, a virág és dísznövény 4,9, az ágy- és asztalnemű 3,0 százalékkal került többe.
A szolgáltatások ára átlagosan 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a járműjavítás és -karbantartás 2,5, a sport- és múzeumi belépők 2,3, a belföldi üdülés 1,9, a testápolási szolgáltatások 1,6 százalékkal drágultak egy hónap alatt - zárta beszámolóját az MTI a KSH jelentése alapján. A januári inflációs adatról a frisshirek.hu-n az alábbi cikkben számoltunk be.
A kiemelt kép forrása: MTI / Kovács Tamás