- adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-nek. A hídfők közötti útpályára mintegy 2400 négyzetméteren került fel a kopóréteget jelentő hengerelt aszfalt. A következő munkafázis a széleket borító aszfaltcsíkok, a szegélyek bevonatrendszerének kialakítása, és az útburkolati jelek felfestése lesz.
A mostani várakozások szerint karácsonyra visszakapjuk a Lánchidat - legalább is az autósok, mert a járdákon és az aluljárokban még jövőre is folyni fog a munka. Még idén elkezdődik a Clark Ádám tér rehabilitációja is.
A munkálatok egyébként az előzetes ütemezés szerint halad előre. Amennyiben sikeres lesz a próbaterhelés, már hozzá is látnak majd az állványzat bontásához, a közvilágítás kiépítéséhez. Új kandelábereket helyeznek majd ki. A teljes felújítás csak 2023 őszén fejeződik majd be. Akkora újul meg teljesen a járdaszakasz és a műemléki elemek. Ezek a részek kordonnal továbbra is el lesznek zárva.
A régi vasbeton pályaszerkezetet felváltó, új acél útpálya a teljes lezárás után alig egy évvel, júliusban készült el. Szeptemberre a híd parti nyílásaiban befejeződött az új pálya szigetelése és a szigetelést védő aszfaltréteg építése, valamint elkezdődött az új dilatációk beépítése. Október közepén pedig visszahelyezték a budai hídfőt díszítő, restaurált kőoroszlánokat - zárta közleményét a szervezet.
A kiemelt kép forrása: MTI / Máthé Zoltán