„Kegyelmet kértem egy embernek, akinek elhittem ártatlanságát, s ebben ma sem kételkedem” – így bizonygatta még csütörtökön is Balog Zoltán a maga igazát egy a református „szolgatársainak”, vagyis vélhetően az egyházkerülete lelkipásztorainak szánt levélben.

A hvg.hu szerkesztőségéhez eljutott írás egy hosszú panasszal kezdődik, Balog azon sajnálkozik, hogy milyen nehéz lehet a református híveknek „elviselni mindazt, ami a médiából, a politikából, az utcáról, közvélemény egy része felől árad személyemen keresztül egyházunk felé".

Nekem sem könnyű, hiszen valamilyen módon ott vagyok ennek a hisztériakeltésnek az eredőjénél, még akkor is, ha valójában egy kegyelmi ügyként indult hógolyóból lett lavina

– írja a kiszivárgott levélben a volt emberierőforrás-miniszter.

Végzetesnek bizonyuló hibám az volt, hogy nem voltam elég körültekintő. Hiszen, ha valakit pedofil bűncselekménnyel hoznak összefüggésbe, akkor a széles nyilvánosság előtt menthetetlen az ügy, még ha nem is pedofilként ítélték el

– fogalmaz önmagát mentegetve Balog. Arról ugyanakkor nem szól a levele, hogy K. Endrét nemcsak „összefüggésbe hozták” egy pedofil bűncselekménnyel, hanem elítélték azért, mert a bicskei nevelőotthon pedofil igazgatójának áldozatait vette rá arra, hogy vonják vissza a bántalmazójuk, V. János ellen tett vallomásaikat.

Pedig ahogy a bicskei gyermekotthon egykori lakóit képviselő ügyvéd, Gál András a frisshirek.hu-nak adott interjújában is elmondta, K. Endrének kulcsszerepe volt abban, hogy az egykori igazgató, V. János az első bejelentések után még 5 évig naponta szexuális cselekményeket végezhetett kiskorúakkal.

Ennek ellenére Balog, akiről a Direkt36 írta meg, hogy ő lobbizott Novák Katalinnál K. Endre kegyelméért, úgy beszél saját magáról a levelében, mint akit most politikai célból támadnak az egyházon belül is:

Az egyházat akarják olyan módon meggyengíteni, hogy elfogyjon a bátorságunk kiállni az evangéliumi igazságok mellett. Ebben az én személyem, az általam elkövetett hiba csak eszköz.

Mint arról a frisshirek.hu is beszámolt, Balog múlt hét pénteken lemondott a református zsinat lelkészi elnökségéről, de a püspöki pozícióját megtartotta. A hvg.hu értesülései szerint

a református egyházon belül vannak, akik úgy érzik, Balog épp puhítani próbálja a püspököket, hogy a legközelebbi zsinaton a korábbi lemondása ellenére is válasszák meg újra lelkészi elnöknek.

Ezt támaszthatja alá a lap szerint az is, hogy Balog Zoltán az egyházkerületébe tartozó lelkipásztoroknak írt levelét azzal a felszólítással zárja, hogy „védjük meg egyházunk összetartozását, egységét. Ha az evangéliumi egységért áldozatot kell hozni, hozzuk meg! Erre én magam is kész vagyok”.

Fotó: Facebook / Novák Katalin