Az Egységes Diákfront január 13-án szombaton megmozdulást szervez a Belügyminisztérium elé „Megéri Tüntetni” címmel. Az esemény 15 órakor kezdődik, nagyjából 16 óráig fog tartani – közölte a diákszervezet szerdán.

Elsősorban szeretnék értékelni a bejelentett béremeléseket. Rendkívül fontosnak tartják nyomatékosítani, hogy „a kordonkormány NEM emelte volna meg a pedagógus béreket”, ha nem tüntettek volna két éven keresztül.

A tanárok átlagosan 32,2 százalékoos béremelése, azoknak az eredménye, akik tüntettek és sztrájkoltak. Itt a bizonyíték, hogy van értelme tüntetni

– tették hozzá.

Arra kérnek mindenkit, hogy mutassa meg a támogatását az oktatás iránt, hiszen „ez a részsiker a ti részsikeretek! Ugyanakkor leírhatatlanul fontos, hogy ezzel közel sem teljesítették a követeléseinket.

A béremelés egy része volt csak a követeléseinknek, és az sem ekkora mértékben, ráadásul nem is érint mindenkit. Az iskolai szegregáció folyamatos, a tanszabadságot nem állították vissza, az alaptanterv változatlanul a lexikális tudásra épít a hasznos tudás helyett, továbbra is egy alkalmatlan rendőr felel az oktatásért

– áll a diákfront közleményében.

Hozzátették, „a kordonkormány nem fogja tudni kiszúrni a szemünket, nem tágítunk az eredeti követeléseinktől. A versenyképes és modern oktatásra az igényünket továbbra is fenntartjuk, ennek a biztosítása pedig az állam feladata. Pintér Sándor embertelen hozzáállása lelankadt, altassuk hát el”.

Azt is hangsúlyozták, hogy az esemény nem klasszikus tüntetés lesz, mert formájában el fog térni attól, inkább demonstráció, vagy akció, melynek társszervezői a PDSZ, az aHang, az ADOM, a Fridays For Future, a Civil Bázis és az OKA.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd