Botrány a fedélzeten: visszafordult a Ryanair járata

A Ryanair egyik Edinburghből Lanzarote szigetére tartó járata botrányos utasok miatt kényszerült visszafordulni. A rendőrség három embert szállított le a gépről.

Nem sokkal a felszállás után, július 5-én, pénteken, a Ryanair Edinburghből Lanzarote-ba tartó járatát a kapitány vissza kellett fordítsa a fedélzeten történt rendbontás miatt. A Daily Star című brit bulvárlap szerint a gép eredetileg délután negyed háromkor kellett volna felszállnia, de másfél órás késéssel indult el.

A skót fővárosba való visszatérés után a rendőrök három utast kísértek le a gépről. Egyikük már a felszállás előtt részegen bűzlött az alkoholtól, és az elektromos cigaretta használatát sem hagyta abba, annak ellenére, hogy az tilos a kabinban. Egy légiutas-kísérő meg is kobozta az elektromos cigarettát és egy majdnem kiürült vodkásüveget a triótól.

A járatnak eredetileg este hétkor kellett volna landolnia Lanzarote repterén, azonban a rendbontás miatt csak éjjel negyed tizenkettőkor érkezett meg. A skót rendőrség megerősítette, hogy két 22 és egy 21 éves embert vettek őrizetbe, közülük kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek, míg a harmadikat vádemelés nélkül elengedték.