Havas Ágnes a magyar filmgyártás jelenéről és múltjáról beszélt

Veiszer Alinda műsorában Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap volt vezérigazgatója osztotta meg gondolatait a magyar filmgyártás helyzetéről, a támogatási rendszerről és a szakma jövőjéről.

Havas Ágnes szerint a történelmi filmek támogatása nem új keletű, de a közelmúltban észrevette, hogy a történelmi filmek alatt egyre inkább a pozitív magyar hősi történeteket értik. Ő maga a kisember hőstörténeteit tartja fontosnak, amelyeken keresztül a társadalmi és politikai folyamatok hatásait lehet megérteni az egyén életére. Havas úgy véli, hogy a forgatókönyvfejlesztés jelenleg nem elég erős, vagy teljesen elmarad, ami szerinte a filmkészítés egy hasznos fázisa.

A beszélgetés során felmerült, hogy a jelenlegi vezetés politikai alapon osztja-e a lehetőségeket. Havas elmondása szerint bár voltak konfliktusai egyesekkel, ő mindig a tehetséget figyelte. Megemlítette, hogy olyan alkotók, mint Herendi Gábor vagy Török Ferenc, jelenleg nem kapnak lehetőséget, de ennek okát nem tudja.

Andy Vajna halála után Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott beszélgetéséről is beszámolt. A miniszterelnök meglepetésére Havas Káel Csabát javasolta az NFI élére, aki végül a Filmalap élére került. Havas szerint a magyar filmek elismeréseket kapnak, és színvonalas fesztiválokon vesznek részt.

Az Inkubátor program kapcsán elmondta, hogy Andy Vajna kezdetben nem támogatta azt, de végül beleegyezett, és a program sikeres lett. Havas hozzátette, hogy az utóbbi időben a program kicsit leépült, de nem szűnt meg.

Havas Ágnes kiemelte a filmszakma közösségszervező és lelkesítő egyéniségeinek hiányát, és azt javasolta, hogy aki nem kap támogatást, az próbálja meggyőzni a döntőbizottságot. Úgy véli, soha ennyi pénz nem állt rendelkezésre filmgyártásra, mint jelenleg. A döntőbizottsági tagság rotálását is szükségesnek tartja, mivel szerinte nem előnyös, ha hosszú éveken át ugyanazok az emberek döntenek a támogatásokról, és ebben a tekintetben Káel Csaba is változtatásokat hajtott végre, többeket nyugdíjba küldve és saját embereivel töltötte fel a döntőbizottságot.

Beszélt egy elutasított Honfoglalásról szóló filmtervről is, amelyet amatőrnek talált, és amikor ezt Orbán Viktornak elmondta, a miniszterelnök azt válaszolta neki, hogy "nemzeti sorskérdésben gagyit nem támogatunk". Havas a jelenlegi életét nagymamaként és a filmes elmaradásainak pótlásával tölti.

A teljes interjút egy jelképes havidíjért cserébe ezen a felüleleten lehet megtekinteni.