Terror: robbantás és horogkeresztek egy iskolánál

Péntek hajnalban robbanás rázta meg egy rotterdami építőipari szakiskola bejáratát, ahol a tettesek horogkereszteket és obszcén kifejezéseket is festettek az épület falára.

Az NlTimes hírportál és az MTI beszámolója szerint a robbanószerkezetet hajnali négy óra körül aktiválták, ami következtében az épület több ablaka is betört, azonban szerencsére senki sem sérült meg az incidens során. A rendőrség a környéket átvizsgálta, de egyelőre nem találtak gyanúsítottat, és tovább folytatják a nyomozást.

Rateb Abawi, az iskola szóvivője a holland sajtónak elmondta, hogy az intézmény nem kapott semmilyen előzetes fenyegetést, és nem tudják, ki állhat a támadás mögött. A sajtóban közzétett fotókon az látszik, hogy az iskola ablakaira legalább öt horogkeresztet, és a „rohadt náci” kifejezést fújták fel vörös színnel. Az iskola homlokzatáról eltávolították a horogkereszteket és a graffitiket, így a tanítás pénteken zavartalanul folytatódhatott.

A hollandiai helyzetet jól mutatja, hogy az év eleje óta már 496 robbantásos támadást regisztráltak lakóházak és vállalkozások ellen, ami több mint kétszerese a tavalyi év azonos időszakában történt esetek számának. A legtöbb támadás Rotterdamban és Amszterdamban történik, de a jelenség egyre inkább terjed a kisebb városok felé is. A hatóságok és a települések polgármesterei fokozott segítséget kérnek a bűnözés elleni küzdelemhez, és többek között a Kobra tűzijátéktelepek európai uniós szintű betiltását szorgalmazzák.