Ritka tengeri emlős vetődött partra New Jersey-ben

New Jersey partjainál egy ritka tengeri emlős tetemét sodorta partra a tenger, amelyet a helyi állatmentők csütörtök este azonosítottak csőröscetként.

Az NBC New York beszámolója szerint a halott bálna tetemét helyi idő szerint csütörtök este 6 órakor találták meg. A helyszínre érkező szakértők egy mintegy 4 méter hosszú csőröscet tetemét azonosították, de annak pontos faját még nem sikerült meghatározniuk.

Ez az állatfaj rendkívül ritkának számít, New Jersey-ben az elmúlt 45 év során mindössze 19 hasonló esetet jegyeztek fel. A csőröscetek nevüket jellegzetes hosszú, vékony orrukról kapták, és mivel főként az óceán mélyebb részein élnek, a tudósoknak csak korlátozott ismereteik vannak róluk, így például a világpopulációjuk számát sem ismerik.

A mostani esetben a bálna halálának okát még nem állapították meg. A tetemet egy laboratóriumba szállították, ahol boncolás során próbálják majd meg kideríteni a pusztulás okát.