Kína válaszlépéseket fontolgat az EU döntése után

Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében, válaszul az Európai Unió döntésére, amely további vámokat vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre.

Elemzők szerint a kínai válasz megtorló intézkedéseket jelenthet, mint például vámok kivetése a nagy lökettérfogatú motoros járművekre, vagy további vámemelések az EU-ból importált elektromos járművekre, hogy az EU felülvizsgálja döntését. Az EU július 4-én lépő döntése, amely a szokásos 10 százalékos autópiaci vám felett további 17,4% és 38,1% közötti magas extra vámokat vet ki a kínai termékekre, akkor lép hatályba, ha Peking nem talál "hatékony megoldást" a piactorzító gyakorlatára.

A kereskedelmi minisztérium szóvivője szerint az EU intézkedései sértik a Kereskedelmi Világszervezet szabályait, és a kereskedelmi protekcionizmus kirívó példái, ezért Kína fenntartja magának a jogot, hogy a WTO-n keresztül folyamodjon jogorvoslatért. A szóvivő felszólította az EU-t a gyakorlat haladéktalan korrigálására, és hangsúlyozta a párbeszéd, valamint a tárgyalások fontosságát a kereskedelmi viták hatékony kezelése és a kölcsönösen előnyös eredmények elérése érdekében.

A Kiel Institute szerint az EU-n belüli termelés növelésével részben ellensúlyozható a kínai import csökkenése, de ez a fogyasztói árak növekedésével járhat, mivel az EU-ban a termelés drágább a magasabb energia- és anyagárak, valamint a munkaerőköltségek miatt. A Transport and Environment kutatóintézet szerint a tavaly az EU-ban eladott elektromos autók fele nyugati autómárka volt, 28 százalékuk Tesla, 20 százalékuk pedig Dacia Spring.

Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója szerint az EU által kivetett további vámok akadályozhatják az európai autóipari vállalatok fejlődését, és Európa saját érdekeit is sérthetik. Az ilyen protekcionista intézkedések, mint a vámok kivetése, a megtorlás körforgását indíthatják el, és veszélyeztethetik az együttműködést. A BMW-nek gyártóbázisa van az északkelet-kínai Liaoning tartományban.

A BYD kiemelt szerepe

A BYD, amely gyárat épít Szegeden, a legalacsonyabb, 17,4%-os kiegészítő illetékkel szembesülve relatív "győztesként" kerülhet ki az új szabályozásból. Gregor Sebastian, a Rhodium Group vezető elemzője szerint a piacvezető BYD számára, amely a Teslával versenyez a világ első számú akkumulátoros elektromos járműgyártója címért, még a kiegészítő vámok ellenére is maradt tér az európai növekedésre.

A Tesla trükkös helyzete

Az intézkedések a Teslát is érintik, mivel a cég Kínát használja bázisként a globális exporthoz. Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy az EV-óriás az autógyártó kérésére a jövőben egyedileg kiszámított vámtételt kaphat, és várhatóan július 1-jétől emelni kell Model 3 modelljének árait az új vámok miatt.

Kínai bosszú

A pekingi kereskedelmi minisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az EU legutóbbi intézkedései sértik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait. Kína fenntartja magának a jogot, hogy a WTO-n keresztül folyamodjon jogorvoslatért.