Donald Trump Jr. Budapesten: "Apám győzelme esetén azonnal véget érne az ukrajnai háború"

Donald Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén vett részt Budapesten, ahol kijelentette, hogy ha apja, Donald Trump nyer, "öt perc alatt véget vet a háborúnak". A "The World According to Donald Trump Jr." című eseményen a Mandiner képviselője is jelen volt.

Donald Trump Jr. szerint az amerikai átlagemberek felébredtek, és apja egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy leleplezte, mennyire "őrült és radikális a demokraták egy része". A bírósági tárgyalások kapcsán úgy vélekedett, hogy a demokraták a törvényt fegyverként használják Trump ellen, és ennek ellenére is növekszik apja népszerűsége.

A rendezvényen Trump Jr. a fasizmus és demokrácia témájára is kitért, majd a Fidesz kommunikációs fordulatait idézve megjegyezte, hogy Magyarország nem pusztította el magát azzal, hogy többmillió migránst engedett be, akik nem osztják az értékrendet és nem tartják be a törvényeket.

Végül Donald Trump Jr. konspirációs elméleteket is felvetett, mint például a Soros-hálózat létezését, amely szerinte Joe Bident is irányítja, akit "egy üres öltönynek" nevezett. Hangsúlyozta, hogy ha apja nem nyeri meg a következő választást, az ukrajnai háború "örökké fog tartani".