Három új Xbox-konzolt és izgalmas játékokat mutatott be a Microsoft

A Microsoft január 9-én, az Xbox Games Showcase keretében három új Xbox-konzolt és számos új játékot jelentett be, de jelentős újdonságokra senki se számítson.

A jelenlegi, kilencedik konzolgeneráció életciklusának közepe táján a gyártók frissítik 2020-ban debütált játékgépeiket. A Sony már tavaly decemberben bemutatta a PS5 karcsúsított verzióit, és idén a PS5 Pro érkezését várják, míg a Microsoft három új masinát jelentett be. Ezek a következők:

  • All-Digital Xbox Series S 1 TB (Robot White)
  • All-Digital Xbox Series X 1 TB (Robot White)
  • Galaxy Black Special Edition Xbox Series X 2 TB

Az új All-Digital Xbox Series S különlegessége, hogy 1 terabájtos háttértárral rendelkezik, míg az All-Digital Xbox Series X azért újdonság, mert korábban nem volt kapható lemezmeghajtó nélküli verzióban. A Galaxy Black Special Edition Xbox Series X esetében a külső megjelenés és a 2 terabájtos SSD a fő újítás, valamint egy különleges kiadású, fekete/zöld kontroller is jár hozzá, ami tökéletesen illik a konzol borításához.

Sarah Bond, a frissített verziókat bemutató személy, utalt arra, hogy a vállalat már a következő generációs Xbox fejlesztésén dolgozik, és Phil Spencer is célozgatott egy lehetséges jövőbeli hordozható Xbox kézikonzol megjelenésére.

A rendezvényen azonban nem csak hardverekről esett szó. Phil Spencer, az Xbox vezetője megerősítette, hogy a Microsoft több saját játéka érkezik más platformokra is, például a PS5-re és a Nintendo Switchre.

A Bethesda Softworks bejelentette a várhatóan 2025-ben megjelenő Doom: The Dark Ages című játékot, ami az egész Doom-univerzum előzménye lesz, így a történet még azelőtt játszódik majd, hogy megindult volna a démonok inváziója. Az új Doom Spencer bejelentéséhez hűen PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re is elérhető lesz.

Az Activision felvásárlásával több impozáns franchise is az Xbox tulajdonába került, és nem is kellett sokat várni nagy bejelentésre. A bemutatón lerántották a leplet a Call of Duty: Black Ops 6-ról, ami október 25-én debütál majd, és rögtön elérhető lesz Microsoft Xbox Game Pass kínálatában. A Treyarch és a Raven Software által fejlesztett Black Ops 6 a hidegháború végén, a ’90-es évek elején fog játszódni.

Előzetest kapott emellett a State of Decay 3, a Starfield első nagy kiegészítője, a Shattered Space, valamint a Diablo IV kiegészítője, a Vessel of Hatred is, amelynek megjelenési dátuma október 8-a.

Bemutatták a The Initiative és a Crystal Dynamics által fejlesztett, új Perfect Dark játékot is, amelynek fejlesztése már 4 éve zajlik. A 20 éves múltra visszatekintő Fable franchise is új szoftverrel bővül, amelynek megjelenése 2025-re várható.

Bejelentették továbbá a sok éves múltra visszatekintő Life is Strange Double Exposure névre keresztelt játékát is, ami október 29-én jelenik majd meg. Emellett az Assassin’s Creed Shadows első képkockáit is meg lehetett csodálni, amelyről a Ubisoft rövidesen újabb információkat oszt majd meg.

Érdemes megemlíteni továbbá a Gears of War E-Day-t és a Bethesda Indiana Jones and the Great Circle című fejlesztését is: előbbi még nem kapott megjelenési dátumot, míg utóbbi várhatóan decemberben kerül majd a boltok polcaira.

A Microsoft bemutatójának egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a vállalat játékfelhozatala jelentősen bővült, és a következő egy-másfél évben számos izgalmas új címmel támad a játékosok szabadidejére. A cég megítélése gémer körökben éppen kisebb mélyponton van, miután év elején elbocsátott 1900 embert a videójátékos divíziótól, május elején pedig több stúdiót is bezárt. A stúdiókat negatívan érintő lépések ellenére a Microsoft az utóbbi évek egyik legerősebb felhozatalát mutatta be, önmagához képest pedig messze a legjobb volt az elmúlt évtizedben.

A konzolgyártó szerep háttérben maradt, a cég szinte csak játékokat mutatott be, hardverfronton igazán lényegi újdonság nem volt. A vállalat nem jelentett be új fontos konzolmodellt, a pletykált kézikonzolt sem, csak a korábbi modellek új verzióit: lesz 1 terabájtos, lemezmeghajtó nélküli Xbox Series X, 2 terabájtos lemezes, a Series S modellből pedig fehér változtat. Mindhárom modellt meg lehet venni már az idei karácsonyi szezonban. A készülékek árát egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Microsoft, ahogy azt sem tudni még, hogy pontosan mikor indul az előrendelés. A vállalat továbbá a megjelenéssel kapcsolatban is meglehetősen rejtélyes volt, mindösszesen annyit árultak el, hogy 2024 második felében, valamikor az ünnepi időszak előtt kerülhetnek majd fel a gépek a boltok polcaira.