Magyar sikercég, ahol ha nem fut a szekér, akkor is húszmilliárd a profit

A Market Építő Zrt. felemás évet zárt tavaly, árbevétele nőtt, nyereséges maradt, de az előző évi profitját nem érte el. A cég 2023-as tevékenységével „csak” 21 milliárdos pluszban zárt az egy évvel korábbi 34 milliárd forintos nyereség után. A vállalat nettó árbevétele 321,69 milliárd forintra nőtt az előző évi 306,04 milliárdhoz képest. A tulajdonosi szerkezetben Scheer Sándor 49 százalékos, míg Garancsi István 51 százalékos részesedéssel rendelkezik, ez a felállás már egy évtizede stabil.

Bonyolult gazdasági környezet

A vezetőség szerint a cég sikeres évet zárt, bár a gazdasági környezet bonyolult volt. A rendelésállományuk jelentős hányadát lekötik a következő évre. Az építőipari piac szegmensei változó intenzitással zsugorodtak, az orosz-ukrán háború és az energiaárak magas szintje, valamint a magas kamatkörnyezet befolyásolta a piacot. A versenyhelyzet fokozódása nyomást gyakorol a kivitelezői költségekre, így a cég a tevékenység konszolidálásával, hatékonyság növelésével és költségszerkezet megváltoztatásával reagál a helyzetre.

A Market Építő Zrt. 1996-os megalakulása óta a hazai építőipar egyik vezető magasépítő szereplője lett, évente 30-40 beruházást valósít meg, és csaknem 1400 főt foglalkoztat. A vállalat által megvalósított jelentős projektek közé tartozik az Alba Aréna, a Mol Campus, a BudaPart, az MVM Dome és a Duna Aréna.

Nincs megállás

A cég dinamikus fejlődése során kiemelt figyelmet fordít a szakmai színvonal megőrzésére, a munkavédelmi szabályok betartására, a munkatársak megbecsülésére, az innovációk bevezetésére és a környezeti felelősségvállalásra. A társadalomért és környezetért való elkötelezettség a vállalati értékrend szerves részét képezi. A Market Építő Zrt. 2022-ben elsőként tett közzé fenntarthatósági jelentést az építőiparban, amit 2023-ban már auditált formában is publikált.