Gelencsér Timi kutyájának életveszélyes pillanatai

Gelencsér Timi megosztotta követőivel, hogy kutyája, Licsi élete egy hajszálon múlt, sürgősen vérre volt szüksége.

Gelencsér Timi, aki nem titkolja állatok iránti rajongását, és gyakran látogat menhelyekre, hogy adományokat vigyen és időt töltse az ott élő állatokkal, most saját kutyája miatt került nehéz helyzetbe. Licsi, a család menhelyről örökbefogadott kedvence, valamint a nemrégiben érkezett Füge, egy éves korában csatlakozott a családhoz, és a két kutya remekül kijön egymással.

Az egykori szépségkirálynő a közösségi médiában kérte követői segítségét, miután Licsi depressziós tüneteket mutatott. A kutyus szomorúan feküdt, nem evett, nem akart sétálni, amikor a testvérének kisbabája náluk vendégeskedett, annak ellenére, hogy Timi szerint ugyanannyi figyelmet kapott, mint korábban.

A helyzet azonban váratlanul súlyosbodott, amikor Timi Instagram-sztorijában drámai hírekkel jelentkezett: Licsinek azonnal vérre volt szüksége egy másik kutyától, hogy életben maradjon. A műsorvezető megrendülten számolt be arról, hogy a tegnapi napot senkinek sem kívánja, és hogy Licsi már jobban van, de nem sokon múlt az élete. Hálásan említette meg a nap hősét, Lolát, aki 4 deciliter vért adott Licsinek, ezzel megmentve az állat életét, és kiemelte az Agár fajtamentés csapatának segítségét is ebben a kritikus helyzetben.