Ukrajna váratlan sikerekkel hirtelen átléphette a vörös vonalat – Kiakadtak Washingtonban

Ukrajna az elmúlt hetekben több kimagaslóan fontos orosz radarállomásra is csapást mért, ami feszültséget okozott az Egyesült Államoknál – számolt be a The Washington Post.

Kijev két alkalommal is súlyos csapásokat mért olyan oroszországi célpontokra, amelyek a ballisztikus rakéták korai előrejelzésére szolgáltak. Egy amerikai tisztségviselő szerint Washington aggodalmát fejezte ki az eset miatt Kijevnek, mivel a radarállomások a Nyugat által kilőtt nukleáris rakétákat is követni tudták korábban, és a képesség hiánya eszkalálhatja a helyzetet.

Az amerikai forrás hozzátette, hogy ezek a helyek nem vettek részt Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatásában, de Moszkva úgy érezheti, hogy a stratégiai elrettentő képességei veszélybe kerültek. Ezzel szemben egy névtelenséget kérő ukrán tisztségviselő szerint az oroszok aktívan használták ezeket a radarokat az ukrajnai frontvonalakon, a drónok és rakéták használatának figyelésére.

A támadások célja egyértelműen az volt, hogy gyengítsék ezeket a képességeket. A The Washington Post szerint Kijev ezzel dilemmát okozott Washingtonnak, mivel bár a nyugati nagyhatalom Ukrajna legnagyobb támogatója, nem szeretné kockáztatni a kényes stratégiai egyensúlyt az oroszokkal.

Az Egyesült Államok attól tart, hogy az orosz vezetésben növekszik a félelem, hogy az amerikaiak nukleáris csapásra készülnek a megfigyelési gyengeséget kihasználva. Egyes elemzők szerint a célpontok kiválasztása sem volt teljesen indokolt, mivel amíg a krasznodari célpontnak lehetett köze az ukrajnai műveletek támogatásához, az orszki radarállomás a Közel-Keletet és Kínát figyelte.

A NATO-tagországok külügyminiszterei Prágában találkoznak, hogy megvitassák, vajon használjanak-e nyugati fegyvereket az ukránok eredeti orosz területek elleni támadásokra. A kétnapos találkozó célja, hogy a júliusi washingtoni NATO-csúcson Ukrajnát támogató csomagot dolgozzanak ki. Az Egyesült Államok és Németország eddig elutasította, hogy engedélyezzék a nem annektált területeken túli csapásokat, mivel attól tartanak, hogy ez közelebb sodorhatja őket a közvetlen konfliktushoz Oroszországgal. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár többször is kijelentette, a tagoknak ideje lenne átgondolniuk ezeket a korlátozásokat, mivel azok akadályozzák az ukránok önvédelmi képességét.

Vlagyimir Putyin a napokban ellencsapások lehetőségével fenyegette meg Európát, ha lehetővé teszi Ukrajnának, hogy orosz területeket támadjon. „A NATO ezen képviselőinek, különösen Európában és különösen a kis országokban, tisztában kell lenniük azzal, hogy mivel játszanak” – mondta az orosz elnök kedden Üzbegisztánban. „Nem szabad elfelejteniük, hogy ezek gyakran kis területű és nagy népsűrűségű államok. Ez komoly tényező, amelyet szem előtt kell tartaniuk, mielőtt mélységi csapásokról beszélnek orosz területeken” – figyelmeztetett az orosz elnök. „Ennek az állandó eszkalációnak súlyos következményei lehetnek” – tette hozzá.