Megvalósulhat Orbán Viktor nagy terve, de most nem ő a főszereplő

Nem várt fordulat után akár összejöhet a két európai uniós szkeptikus, a jobboldali-konzervatív Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), illetve a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoportoknak a házassága, miután az ID május 23-án kitette soraiból az utóbbi időben már számukra is egyre kellemetlenebbé váló német AfD-t.

Június 6–9-én lesznek az európai parlamenti választások, ami után más összetételű Európai Parlament jöhet létre. A mandátumbecslések szerint a jelenleg működő informális koalíció, tehát a jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokrata S&D és a liberális Renew triónak továbbra is meglenne a többség a Strasbourg székhelyű intézményben. Azonban az, hogy az ID-ből kirakták a német szélsőjobboldali AfD-t, a teljes EP kinézetét megváltoztathatja. Az AfD-t még botrányai ellenére is második helyre mérik a közvélemény-kutatások Németországban, így a jelenlegi 9 mandátumukat akár megtriplázhatják, ami nagy veszteséget jelenthetne az EP-ben egyértelműen harmadik helyre pályázó ID-nek.

Az ID és AfD közötti konfliktusnak már korábban is voltak jelei, ráadásul Le Penék a politikai karanténban lévő AfD helyett egy másik párttal szemezgetnek: a Giorgia Meloni vezette Fratteli d'Italia-val. Le Pen egy olasz napilapnak adott interjúban azt vetette fel, hogy az EP-választások után Meloni pártcsaládja, az ECR és az ID egyesüljön. Az ajánlatot Meloni nem utasította vissza, mondván, az EP-választások után ő szeretne egy jobboldali alternatívát létrehozni az informális koalícióval szemben.

Akár összejöhet a matek, de...

Amennyiben az ECR és ID képviselőcsoportok egyesülnének egy új jobboldali-szélsőjobboldali képviselőcsoportban, akkor azzal a szociáldemokrata S&D-t leelőzve a második legnagyobb képviselőcsoporttá válnának az EP-ben. A mandátumszám még bővíthető is a két képviselőcsoport számára, hiszen a jobboldali-szélsőjobboldali pártok jelenleg töredezettek az uniós politikában. Ezen pártokat sok minden összeköti, például az ellenállás a migrációval és a mélyebb európai integrációval szemben, valamint a kritika az Európai Bizottság szakpolitikáival kapcsolatban. Azonban a két képviselőcsoport közötti nézetkülönbségek, például az ukrajnai háború kapcsán, komoly kihívást jelenthetnek az egyesülés szempontjából.

Minden Giorgia Melonin múlik

Az olasz miniszterelnök, Meloni a jobbközép Néppárt és a szélsőjobboldali ID közötti együttműködés kulcsfigurája lehet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyitott az ECR-rel való együttműködésre, de csak olyan pártokkal, amik EU-pártiak, támogatják Ukrajnát és fontosnak tartják a jogállamisági kérdéseket. Meloni nem sieti el döntését, hogy az ID-vel vagy a Néppárttal működne együtt, hanem megvárja a választások végét. Elképzelhető, hogy egy koalíciós potenciállal rendelkező ECR-t képzelne el, amit a Renew és az ID néhány pártjának a meghívásával még bővítene is. Az ECR továbbra is maradna politikai karanténban, ha nem alakulna ki egy új koalíció. A helyzetet bonyolítja, hogy az S&D már előre kijelentette: nem hajlandóak megszavazni egy olyan EB-elnökjelöltet, aki együttműködik az ECR-rel.

Így minden Meloni és von der Leyen politikai érzékén fog múlni, hogyan fogják keverni a lapjaikat a választás után. A mostani állás szerint egy balközéptől a jobbközépig, illetve egy színtiszta jobboldali koalíció is elképzelhető, még ha utóbbi jelenleg inkább csak papíron létezik.

A radikális jobboldal előretörése és a kihívások

Az AfD kizárása az ID-ből jelentős változásokat hozhat az Európai Parlament dinamikájában. A német párt kizárásával a radikális jobboldali frakció egy jelentős számú képviselőt küldhető pártot veszített el, amely az EU legnépesebb országának második legnépszerűbb pártja. A Europe Elects legfrissebb mandátumbecslése szerint az AfD 15 EP-képviselőt jelenthet, ami jelentős veszteség az ID számára.

Marine Le Pen és Giorgia Meloni közötti együttműködési lehetőség új távlatokat nyithat a radikális jobboldal számára az Európai Parlamentben. Le Pen egyetlen nagy frakciót szeretne létrehozni az ID-ből és az ECR-ből, amely az Európai Néppárt után a második legnagyobb frakció lenne az EP-ben. Az EPP és csúcsjelöltje, Ursula von der Leyen szintén egyre nyitottabbnak mutatkozik Meloni irányába, de egy három jobboldali frakció együttműködése kizárható, mivel von der Leyen elutasította, hogy Le Pennel működjön együtt.

A Politico becslése szerint az ECR és az ID együtt 144 helyet szerezne, de ha hozzávesszük a jelenleg frakción kívüli Fideszt, az AfD-t, az Éric Zemmour-féle francia Visszahódítás pártot, a lengyel Konföderációt és az oroszbarát bolgár Újjászületést, máris 184 mandátumnál tart a számláló. Azonban a valóságban nem tudna ezekből a pártokból egységes csoport létrejönni.

A német AfD országosan tapasztalható népszerűség-csökkenése Türingiában is megtette hatását, és bár itt még mindig sokkal jelentősebb a párt támogatottsága, mint a nyugatnémet tartományokban, az áttöréshez és fontos pozíciók megszerzéséhez ez nem elegendő. Türingiában egyébként szeptember 1-jén tartományi választásokat is tartanak majd.