Traktoros okozott halálos balesetet tiltott útszakaszon

Egy gyorshajtásban előző motoros vesztette életét, miután egy szabálytalanul közlekedő traktorosnak ütközött Zala megyében, aki ellen most vádat emeltek.

A Zalaegerszegen emelt vád szerint egy 50 éves Hahóton élő férfi tavaly május 1-jén okozott halálos balesetet, amikor traktorjával a 74-es főúton közlekedett, annak ellenére, hogy az adott szakaszon tilos lassú járművel haladni. A traktor nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, és több műszaki hibája is volt: nem működött a féklámpája, a helyzetjelzője, a jobb oldali hátsó irányjelzője, valamint a felszerelt homlokrakodó sem kapott hatósági engedélyt.

A baleset akkor történt, amikor a traktoros Hahótnál egy útkereszteződéshez érkezett, és balra kanyarodni készült. A vád szerint figyelmetlensége miatt nem adott elsőbbséget a már előző, a megengedett sebességnél jóval gyorsabban, 116-118 kilométeres óránkénti sebességgel haladó motorosnak. A motoros a traktor bal első kerekének és a homlokrakodó bal oldalának csapódott, és a helyszínen életét vesztette.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a traktoros ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, mivel a balesetet a motoros gyorshajtása mellett a traktoros közlekedési szabálysértése is előidézte.