Marics Peti és Stana Alexandra kapcsolatáról beszélt

Marics Peti végre nyilatkozott a Stana Alexandrával való kapcsolatáról, és eloszlatta a kettejük közötti viszonyról szóló találgatásokat.

Marics Peti és Stana Alexandra a Dancing with the Stars legutóbbi évadában mutatott összhangjukkal mindenkit lenyűgöztek, ám a műsor végeztével mindketten visszatértek a saját életükhöz. A táncosnő elmondása szerint a forgatások után csak ritkán beszéltek, de a barátságuk továbbra is megmaradt. Az élet újra összehozta őket, hiszen a Zsákbamacska új évadában ismét együtt szerepelnek.

A közönség kíváncsi volt arra, hogy a páros közötti kémia a parketten túl a magánéletben is fennáll-e, erre Marics Peti a Tények Pluszban adott választ. Elmondta, hogy próbált figyelni arra, hogy ne lépjék túl a határokat, és ne rontsák el a kapcsolatukat azzal, hogy túlgondolják a helyzetet. A táncos kifejtette, hogy a közös munka során már nem kellett összeszokniuk, hiszen ezen már túl voltak, és barátilag is egy hullámhosszon vannak.

Amikor a párkapcsolati státuszáról kérdezték, Marics Peti szűkszavúan válaszolt, hogy jelenleg nincs párja, mire Pető Brúnó kijelentette: "A Peti szingli!".