A tardigrádok rendkívüli túlélőképessége

A tardigrádok, amelyeket a Föld legellenállóbb állataiként tartanak számon, képesek túlélni az ember számára halálos sugárdózis ezerszeresét is. Ezek a mikroszkopikus lények szinte minden kihívást legyőznek, és nyolc kis lábukon sértetlenül menetelnek tovább.

Courtney Clark Hachtel és munkatársai az Észak-Karolinai Ashton Egyetemről gammasugarakkal végeztek kísérleteket a tardigrádokon, hogy megfigyeljék reakcióikat; eredményeiket a Current Biology folyóiratban publikálták, amelyről a Science Alert is beszámolt.

A tardigrádok különleges ellenálló képessége már régóta ismert a tudományos közösség számára. Egyes tardigrád fajoknál a Dsup nevű fehérje játszhat szerepet ebben a folyamatban, azonban nem minden tardigrád rendelkezik ezzel a fehérjével vagy annak homológjával, ami arra utal, hogy más mechanizmusok is hozzájárulhatnak a túléléshez.

A kutatók a Hypsibius exemplaris nevű tardigrád fajt vizsgálták, amelyeket egy asztali besugárzóban cézium-137 béta-bomlásából származó gammasugaraknak tették ki. A kísérlet során a tardigrádokat két különböző dózisnak - egy alacsonyabb, tolerálható határértéken belüli és egy magasabb, közepes halálos dózisnak - vetették alá.

A kutatók meglepődve tapasztalták, hogy a H. exemplaris faj, bár rendelkezik Dsup fehérjével, nem aktiválta azt a sugárterhelés hatására. Ehelyett a tardigrádok a DNS-javító gének termelését növelték meg jelentősen, és 24 órán belül képesek voltak a sugárzás által károsított DNS nagy részét helyreállítani.

A vizsgálatok eredményeképpen a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a H. exemplaris képes érzékelni az ionizáló sugárzást és olyan választ adni rá, amely lehetővé teszi számára, hogy túlélje azokat a dózisokat, amelyek más állatokat elpusztítanának.