A brit kormány is korlátozná a közösségi média használatát a fiatalok körében

A brit kormány fontolóra vette, hogy törvényben korlátozza a 16 év alattiak közösségi média használatát, amely lépés hasonló intézkedéseket tükröz világszerte.

Az okostelefonok és a közösségi oldalak használata körüli viták nem újkeletűek, és több országban is felmerült már a fiatalabb korosztályok védelmének kérdése. A Blikk korábbi beszámolója alapján Floridában már hivatalosan is bejelentették, hogy 2025-től korlátozzák a közösségi platformok használatát a fiatalok számára, ahol a 14 év alattiak egyáltalán nem, a 14-16 év közöttiek pedig csak szülői hozzájárulással férhetnek hozzá ezekhez a felületekhez.

A BILD információi szerint Nagy-Britanniában is hasonló intézkedéseket terveznek, ahol a 16 év alattiak számára vezethetnek be közösségimédia-tilalmat. A kiskorúak online védelmét célzó törvényjavaslatot néhány héten belül várhatóan nyilvánosságra hozzák, és a tervek között szerepelhet az okostelefonok gyerekeknek történő értékesítésének betiltása is. A javaslatokat 2024. április végéig kell közzétenni, amelyeket Michelle Donelan technológiai miniszter fog majd megvizsgálni.

A brit kormányzati szándékokat erősíti a Tudományos, Innovációs és Technológiai Minisztérium szóvivőjének nyilatkozata, miszerint az Egyesült Királyság kormánya elkötelezett amellett, hogy az ország legyen a legbiztonságosabb hely a gyermekek számára az interneten.

A tervezett törvények érdekessége, hogy felülírnák a jelenlegi közösségi média platformok által meghatározott alsó korhatárokat. Jelenleg a legtöbb közösségi oldal 13 éves kortól engedélyezi a regisztrációt, mint például a Meta csoport által üzemeltetett WhatsApp, amely nemrégiben csökkentette a használatra vonatkozó korhatárt 16-ról 13 évre az Egyesült Királyságban.

Míg a közösségi média túlzott használatát törvényekkel próbálják szabályozni, addig egy olasz étterem egyedi módszerrel lép fel a jelenség ellen: ingyen üveg bort kínálnak azoknak a vendégeknek, akik hajlandóak a náluk töltött idő alatt nem használni a telefonjukat.