Közel a végleges megállapodás, már tavasszal megkötheti az állam a visszavásárlásról szóló szerződést a Budapest Airport többségi tulajdonosával a gazdasági minisztérium atv.hu-nak küldött válasza szerint.

A Budapest Airport visszavásárlása érdekében korábban több vagyonértékesítést is végrehajtott az állam. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

A három ügylet pénzügyi zárása összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet az Orbán-kormány a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordít.

A magyar kormány a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjével, a francia Vinci Airportsszal szeretné megvenni a Budapest Airportot. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet.

A tervek szerint a magyar állam 51 százalékot, a Vinci 49 százalékot vinne, de a menedzsmentjogokat is birtokolná, vagyis a társaság irányítása a francia csapat feladata lenne. A katari állami beruházási alap pedig pénzügyi vagy stratégiai befektetőként csatlakozna a projekthez.

Fotó: A Liszt Ferenc-repülőtér 1-es terminálja. MTI/Bruzák Noémi