1-0-ra kikapott a Debrecen, ráadásul hazai pályán a Puskás Akadémiától az NB I. 27. fordulójában. A 24.hu beszámolójában felidézi, hogy a meccs vége különösen feszült hangulatban telt, egy

már megítélt 11-est ugyanis visszavontak.

A 76. percben ugyanis a Puskás kapusa és védője a saját 16-osán belül ügyetlenkedve majdnem eladta a labdát, amire Ferenczi János a debreceniektől lecsapott volna. A látszat alapján azonban a védő elgáncsolta, ezért máris ítélték a tizenegyest. A VAR vizsgálatának köszönhetően azonban egyértelművé vált, hogy nem történt kontakt a védő és a támadó között, Ferenczi csak színpadias vetette magát földre, így visszavonták a megítélt büntetőt.

Ezek után azonban a felcsútiak szerezték meg a találkozó egyetlen érvényes találatát a 94. percben.

A játék végeztével sem csillapodtak még a kedélyek, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága ugyanis két debreceni játékost is szankcionált azok viselkedése miatt.

Az MLSZ bejelentette, hogy Ferenczi János (DVSC) 3, Dzsudzsák Balázs (DVSC) a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után az öltözőfolyosón tanúsított sportszerűtlen magatartás miatt 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

A DVSC annyiban reagált az ítéletre, hogy vizsgálják a fellebbezés lehetőségét. A csapat a bajnokságban jelenleg a negyedik helyen áll mindössze egy ponttal lemaradva a dobogóról, míg a Puskással holtversenyben van.

A kiemelt kép forrása: a DVSC Facebook-oldala