Az Európai Bizottság is vizsgálódik a lombkorona nélküli lombkoronasétány ügyében

Egy Európai Bizottsághoz közeli forrására hivatkozva írta meg a Népszava, hogy a testület vizsgálja a nyírmártonfalvai lombkoronasétány projektjét. A Bizottság először azt ellenőrzi, hogy a sétány a 2014-2020-as magyar vidékfejlesztési program keretében valósult-e me
„Az Európai Bizottság behatóan vizsgálja az információkat és elemzi a helyzetet, és megteszi a szükséges lépéseket, ha a támogatást szabálytalanul használták fel”
– tájékoztatta a Népszavát brüsszeli forrásuk.
A lombkoronasétány ügyét Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő és az Átlátszó.hu tárta fel. Az ügy lényege, hogy Filemon Mihály, a település polgármestere EU-s támogatást kapott arra, hogy magánerdejében lombokoronasétányt építsen. Ám annak elkészülése előtt a területen található összes fát kivágták. A tarvágás folytán tehát a településen olyan sétány található, amely körül se lombkorona, se fa nem látható.
Mindeközben a szóban forgó polgármester sajtóperrel fenyegette meg az Átlátszót. Elmondása szerint ő ugyanis egyelőre semmilyen uniós támogatást nem kapott, ezért helyreigazítást követel a portáltól.
Az ügy előzményének tekinthető az is, hogy – ahogyan portálunk megírta -, Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordult a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében. A politikus akkor arról beszélt: „napnál is világosabb”, hogy a polgármester nem arra költötte az uniós támogatást, amire kellett volna. Donáth kiemelte azt is, hogy szerinte az OLAF nemcsak a szabálytalanságokra mutat majd rá a beruházás kapcsán, de azt is kideríti majd, hogy mire költötték le az elnyert 60 millió forintot.
Fotó: Sokszínű Vidék